Hadházy Ákos: Rogán Antal a korrupciós botrány valódi érintettje

Nyíltan kimondta.

Hadházy Ákos szerint Rogán Antalnak is ott lenne a helye a Völner–Schadl-ügy tárgyalásán – hangzott el a Klubrádió pénteki műsorában. A független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: nem érti, a sajtó miért nem beszél Rogán érintettségéről, valamint megjegyezte, a fent említett korrupciós botrányt

inkább Rogán-ügynek kellene nevezni.

Elárulta, megtette a feljelentést a Rogán Antalt, feleségét, Rogán Barbarát, valamint Nagy Ádámot érintő koncessziós ügyben. A feljelentéssel kapcsolatban informálták, hogy a nyomozás már folyamatban van, majd lezárták az ügyet anélkül, hogy őt mint feljelentőt a törvény szerint értesítették volna.

Hadházy kifejtette: az ügy kapcsán többször is felmerült a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető politikus neve. Először a Schadl György által „hamis diplomához” juttatott Nagy Ádám kapcsán hangzott el a neve, majd egy vállalkozó jegyezte meg, betegszállítással kapcsolatos koncesszió miatt járt „Tóniéknál”.

Végül egy állami feldolgozócég koncessziójánál, amelyről Schadl és Rogán tárgyalhatott. Egy vallomás szerint el akarták távolítani a cég vezetőit, amelyet a „miniszter asszony” nem hagyott, így Rogán megígérte, ha változás lesz, akkor majd elintézi.

Egy bizonyíték is előkerült, egy ügyvédjelölt írta fel papírra a Szabályozott Tevékenységek Hatóságának vezetője nevét, holott ekkor még a hatoság létrejöttéről sem volt szó. Az információt Rogán mondta el Schadlnak, aki a vádlottnak adta tovább.

A Klubrádió kérdésére, hogy miért üzletel egy miniszter és a végrehajtói kar, Hadházy azt válaszolta: „nyilvánvalóan pénzért”. Hozzátette, hogy a végrehajtói kar hivatalvezetőjének is vádlottak között lenne a helye, hiszen nélküle nem kaphatták volna meg a Völner és Schadl által megnevezett emberek a pozíciókat.

Hadházy interjúját itt lehet visszanézni:

(Klubrádió nyomán)

Valódi Hírek