Meglopták Rubint Rékát, felbecsülhetetlen kárt okoztak neki

Nagyon megrázta az eset.

Hatalmas kár érte az ország egyik legismertebb fitneszedzőjét. Rubint Réka hosszú évek alatt létrehozott munkáját egy szempillantás alatt tették tönkre, ugyanis a celebritás arról számolt be a Blikknek, hogy a Covid alatt felépített

YouTube-csatornájáról az összes videó eltűnt,

ő maga bejelentkezni sem tudott a fiókjába.

A webes kollégám szólt, hogy megváltoztattam-e a jelszót, mert nem tud belépni. Mondtam, hogy szó sincs erről, de akkor már én is láttam, hogy eltűnt az összes videó

— nyilatkozta az újságnak.

A csatornának 75 ezer feliratkozója volt, elmondása szerint volt rajta olyan tartalom, amelyet csaknem 800 ezren néztek meg. Az esettel kapcsolatban Réka elmondta, nem a megbecsülhetetlen anyagi kár bántja a legjobban, hanem hogy a tettes embereket fosztott meg a tartalmaktól.

Az edző szerint a lelki segítségre szorulóknak sokat jelentenek a videói, hiszen a mozgás remek antidepresszáns. Rubint elárulta, felvették a kapcsolatot a YouTube üzemeltetőivel. Kollégáival remélik, hogy visszakaphatják a régi csatornát, ám addig is egy új oldalra töltik fel a videókat.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek