Kiderült, melyik városból származnak a sokkoló korrupciós adatok

Ismerős nevek a nyertes cégek listáján.

Az Átlátszó megtalálta a közbeszerzések bajnokát, vagyis azt a céget, amelyik eddig 556 közbeszerzési pályázaton indult, és mindet meg is nyerte.

A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) egy hete tett közzé újabb összesítéseket a magyar közbeszerzési eljárások adataiból. Mi is megírtuk, hogy ekkor hívták fel a figyelmet egy 2010 óta fideszes vezetésű városra, ahol három cég nyerte gyakorlatilag az összes tendert. Az 556-szor győző és sohasem vesztő cég mellett egy másik 598 pályázatot nyert meg, 7 alkalommal azért vesztett is. A harmadik kicsit visszafogottabb eredményeket produkált: 297 pályázaton nyert, kétszer vesztett.

A CRCB ekkor nem árulta el a város nevét, de az Átlátszónak egy közbeszerzési szakértő segítségével sikerült azonosítania a települést. Így kiderült, hogy az érintett város

Győr,

a cégek pedig a KIFÜ-KAR Zrt., a Strabag Általános Építő Kft., és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft.

A Strabag Általános Építő Kft.-t a hazai piacon is jól ismert, osztrák tulajdonú céggel a Fidesz bőkezűen bánik a hatalomra kerülése óta. A Kft. számos állami közbeszerzést nyert el az elmúlt években is, és 2021-ben például 52 milliárdos forgalmat bonyolított 3,3 milliárdos eredmény mellett.

A KIFÜ-KAR Zrt. többségi tulajdonosai a Belfry Holding GmbH és a Themis Magántőkealap.

Előbbi Aczél Zoltánhoz köthető, aki a Strabag regionális lobbistája, apja, Aczél Tamás pedig a magyar Belfry-cégek vezetője volt. A Belfry-t a G7 a „NER és a Strabag közé besimult építőipari csodacég”-nek nevezi, miután a gyakorlatilag ismeretlen és maroknyi alkalmazottal működő cég sorra nyerte az állami út- és vasútépítéseket Magyarországon a Strabag konzorciumi partnereként vagy alvállalkozójaként.

A Themis Magántőkealap pedig a Szijjártó Péter külügyminisztert jachtoztató üzletember,

Szíjj László érdekeltsége.

A harmadik tenderbajnok cég, a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. kisebb az előzőeknél, de azért bőven jut nekik is közpénz. A 2010-es, hódmezővásárhelyi közvilágítási tenderen, amely prototípusként szolgált az Elios meneteléséhez, alvállalkozóként segítette ki Tiborcz Istvánt, a miniszterelnök vejét.

A nem sokkal korábban alapított Tiborcz-cég ugyanis még nem rendelkezett a szükséges anyagi és szakmai referenciákkal, azokat az alvállalkozói igazolták – a kettőből az egyik pedig a VILL-KORR Kft. volt.

(via 24.hu)

Valódi Hírek