Botrány: Letiltottak egy ellenzéki rendezvényt egy vidéki városban, a Fidesz lehet a háttérben

Magyarország, 2023.

Egy keszthelyi helyszínre tervezett a Momentum Mozgalom fórumot, azonban ezt egy teljesen másik városba kellet áttenni, ugyanis „valakik” figyelmeztették a leendő eseménynek otthont adó helyszínt, hogy baj lehet, ha fogadják az ellenzéki politikusokat — erről számolt be Tompos Márton, a párt szóvivője Facebook-oldalán.

Írását változtatás nélkül közöljük:

Látlelet Magyarországról 2023-ban.

Zala megyébe, Keszthelyre szerveztünk egy fórumot a zalai momentumosokkal közösen. Pontosabban csak szerveztünk volna, mert a helyet, ahová korábban többször is jártak a helyi tagjaink, “figyelmeztették”. Későbbi telefonhívások után az is kiderült, hogy ez nem csak egy egyszerű partizánakció. Keszthelyen több szóbajöhető kocsmát, kávézót és rendezvényházat is felkerestek “valakik”.

Jobb híján várost kellett váltanunk, hogy találjunk egy “bevállalós” tulajdonost. Elképesztő. Ilyenekkel foglalkoznak, hogy nehogy megjelenjen egy ellenzéki politikus, aki a helyiekkel érintkezhet személyesen is. Teszik ezt egy gazdasági válság közepén. Egy háborúval a szomszédban. És zsinórban a negyedik kétharmad után.

Mindenki emlékezzen erre a történetre majd akkor, amikor ismét dönteni kell az ország jövőjéről. Újabb lépéseket akarunk tenni visszafelé az ‘50-es évekbe, vagy megadjuk a lehetőséget magunknak és a gyerekeinknek, hogy egy 21. századi Magyarországban tudjanak élni?

Kultúrországokban a különböző véleményű embereket nem megfélemlítik vagy ellehetetlenítik, hanem elfogadják a létezésüket, tiszteletben tartják őket és vitatkoznak is egymással azok, akik nem értenek egyet. Mi egy ilyen országot akarunk építeni, egy 21. századi, szabad és modern Magyarországot. Nem pedig Kádár és Rákosi rendszerét akarjuk viszont látni…

(Facebook/Tompos Márton)

Valódi Hírek