Bősz Anett bejelentette: Programot indít a Főváros, hogy segítsék a hátrányos helyzetű diákokat

Így is lehet.

„A Demokratikus Koalíció politikai közösségével elkötelezettek vagyunk abban, hogy segítsük azokat a diákokat, akiknek anyagi vagy társadalmi okokból kevesebb lenne fejlődni”

— mondta Bősz Anett főpolgármester-helyettes az online sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy ezért a Főváros ösztöndíjprogramot indított, hogy segítsék a hátrányos helyzetű fiatalokat, akik kiemelkedően teljesítenek az iskolában, akár tanulmányi, művészeti vagy sportszempontból.

A programban egyszerre díjazzák a diákokat és az őt mentoráló tanárokat is, mert az ő áldozatos munkájuk segítette hozzá a tanulókat, hogy elérjék a céljaikat — jegyezte meg. A diákoknak havonta bruttó 20.000 forintos ösztöndíjat adnak, míg az őket mentoráló tanárokat a pályázati időszakra bruttó 100.000 forinttal jutalmazzák.

„Főpolgármester-helyettesként az egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy az önkormányzat az egyéni és a közösségi fejlődést is segítse, hiszen csak így lesz a következő nemzedékből szabadságszerető, a jogállamiság iránt elkötelezett felnőttek”

— mondta Bősz.

Videó:

Valódi Hírek