Mire készülnek Putyinék? A NATO-főtitkár súlyos dolgot árult el Oroszországról és Kínáról

Még a csúcstalálkozó előtt közölni akarta a hírt.

Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében

jelentette ki hétfőn a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos tanácskozása előtt.

Jens Stoltenberg nyilatkozatában elhangzott, hogy az Ukrajna területén zajló háború lőszerigénye miatt növelni kell a gyártást az előállítási kapacitásba való befektetés fokozásával. A NATO főtitkára állítja, nincs előrelátható jele annak, hogy Vlagyimir Putyin békére készülne, így továbbra is támogatni kell Ukrajnát lőszerrel, üzemanyaggal, logisztikai segítségnyújtással.

Stoltenberg Ukrajnát egyebek mellett logisztikai segítségnyújtással, munícióval, üzemanyaggal, alkatrészekkel, lőszerekkel és a harckocsik biztosításával támogatná, „hogy a megtámadott ország eredményeket tudjon elérni a harctéren mondta.

Sürgősen kulcsfontosságú képességek átadására van szükség Ukrajna számára, mielőtt Oroszország a csatatéren magához ragadhatná a kezdeményezést

fogalmazott.

A NATO-tagállamok miniszterei kedden várhatóan repülőgépek esetleges szállításáról is tárgyalnak majd tájékoztatott a főtitkár, majd hozzátette: az Ukrajnának vadászrepülőket szállító NATO-országok nem teszik a szövetséget a konfliktus részesévé.

Az Egyesült Államok felett február 3-án észlelt, majd az amerikai hadsereg által lelőtt kínai megfigyelő léggömbbel kapcsolatban a főtitkár kérdésre válaszolva azt mondta, az ismétlődő incidensek rávilágítanak arra, hogy a NATO-nak ébernek kell maradnia.

A látottak azt mutatják, hogy

Kína és Oroszország is fokozza a NATO-szövetségesek megfigyelését

közölte.

A főtitkár ezzel összefüggésben közölte: a NATO biztosítani kívánja megfigyelési és hírszerzési tevékenységét az „egyre sűrűbbé váló” világűrben is egy új műhold pályára állításával. Az új eszköz támogatni hivatott a NATO-missziókat és -műveleteket, lehetővé teszi továbbá adatok megosztását, megkönnyíti a tájékozódást, a kommunikációt és esetleges rakétakilövések előrejelzését.

A védelmi miniszterek lépéseket fognak tenni a létfontosságú tenger alatti infrastruktúra védelmének fokozására is – mondta Stoltenberg.

Bejelentette, hogy a kedden kezdődő tanácskozáson részt vesz Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter is.

Jens Stoltenberg reményét fejezte ki, hogy mindezen célok elérésének érdekében a tagországok mihamarabb teljesítik azon 2014-es kötelezettségvállalásukat, amely szerint 2024-ig közelíteni kell védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek