FRISS: Megszólalt a Debrecenben környezetszennyező gyárat építő cég

Állításuk szerint minden rendben.

Hatalmas ellenállást váltott ki a debrecenben épülő akkumulátorgyár, a helyiek többször tüntettek már a beruházás megvalósulása ellen.

A kormány 320 milliárd forinttal segíti a gyár megépülését, amelynek kapacitása a projekt befejezését követően várhatóan eléri a 100 gigawattórát. Jelenleg Magyarország akkumulátorgyártási kapacitása 40 gigawattórát tesz ki.

A kínai CATL most az index.hu kérdéseire elárula, hogy az első létesítmények várhatóan három éven belül elkészülnek.

A cég állítása szerint talaj- és talajvízszennyezés nem várható.

„Számunkra Debrecenben a lakosság vízellátásának biztonsága az első helyen áll. Az üzem vízfogyasztása nem veszélyezteti a helyi ivóvízellátást”

— állította a cég.

Szerintük az üzem átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztást fog eredményezni, ez pedig nem jelentős mennyiség Debrecen jelenlegi vízfogyasztásához képest.

Ez az adat azonban némiképp ellentmond egy olyan tanulmánynak, amit nemrég eltávolítottak a kormány honlapjáról.

Valódi Hírek