Ez volt az egyházmegye reakciója a sz*xuális zaklatásról kipakoló Hodász atya ügyére

Nagy port kavart az atya írása.

Nyíltan felvállalta Hodász atya, hogy kamaszkorában szexuálisan zaklatta egy pap.

„Magam is érintett vagyok: kamaszkoromban több alkalommal, sz*xuális visszaélést követtek el ellenem is”

– fogalmazott szombaton Hodász András.

Az atya szombat reggel a Szemlélek keresztény portálon mesélte el saját történetet annak kapcsán, hogy Pető Attilát bűnösnek találta a bíróság többrendbeli zaklatás miatt, mert korábban nyilvánosan elmondta, hogy

zaklatta egy pap.

Hodász néhány éve elindította a Papifrankó YouTube-csatornát, ahol a többi közt az egyházat érintő közéleti témákat is feldolgozott. Az Angyalföldi Szent Mihály Plébánián prédikált, de az utóbbi évben saját kérésére betegszabadságon volt.

A plébánia szombat este a nagy port kavart cikk után hírlevélben a következőket közölte:

„András atya a héten bejelentette Bíboros úrnak, hogy nem kíván a továbbiakban papi szolgálatot ellátni. Imádkozzunk érte és az egyházmegye híveiért, hogy ez ne rendítse meg hitünket.”

Bár maga Hodász erről nem tett említést a cikkben. Különös, hogy végül később eltűnt (!) a hírlevélből a rá vonatkozó rész. Egyelőre nem tudni, hogy mi van a háttérben.

Zsuffa Tünde, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szóvivője a 444 kérdésére elmondta, hogy a főegyházmegye a sajtóból értesült Hodász állításairól.

A portálon arról is írnak, hogy információik szerint a Hodászt molesztáló papot tíz éve felfüggesztették. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan kiről van szó. Felmerült a gyanú, hogy esetleg arról a papról, akinél gyerekpornográfia birtoklása miatt házkutatást is tartottak.

Korábban a fent említett Pető Attila, Pion István és Bukta Imre beszélt nyilvánosan, hogy kiskorúként molesztálta egy pap.

Valódi Hírek