Bősz Anett: Csák János el akarja venni a kultúrát a magyaroktól, de Budapest intézményei nyitottak a rászorulók számára

A főpolgármester-helyettes szerint mindenkinek joga van színházba és könyvtárba járni.

„Tizenkét év orbáni kormányzás után lehullt a lepel, mert Csák János kulturális és innovációs miniszter mondataiból végre kiderült, hogy az oktatás és az egészségügy mellett a kultúrát is semmibe veszi az Orbán-kormány.”

— kezdte Bősz Anett, a Budapest DK-s főpolgármester-helyettes szombati videóját.

Emlékeztetett: Csák János szerint a kulturális intézményeket – például a színházakat vagy a könyvtárakat – azoknak kell eltartania, akiknek van rá pénzük, vagyis azoknak, akik szerinte az elmúlt 12 év alatt meggazdagodtak. Vagyis, mondta Bősz, az Orbán-kormány a jövőben ugyanúgy megszorításokkal akarja kivéreztetni a kulturális intézményeket, ahogy tette azt az iskolákkal, a kórházakkal, valamint az önkormányzatokkal.

„A Demokratikus Koalíció elutasítja az Orbán-kormány kirekesztő felfogását, amely szerint csak a kiváltságos keveseknek joguk élvezni a településük által nyújtott kulturális és szabadidős lehetőségeket. A Demokratikus Koalíció szerint azoknak

a magyar embereknek is joguk van színházba és könyvtárba járni,

illetve a szabadidejüket minőségi módon eltölteni, akik ezt a megélhetési válság miatt nem engedhetik meg maguknak. A kulturális és szabadidős intézmények megfelelő mértékű pénzügyi támogatása pedig a magyar állam és az önkormányzatok feladata.”

— fogalmazott a politikus.

Felsorolta, hogy az eddig főpolgármester-helyettesként eltöltött idő alatt mennyi mindent tett ennek érdekében.

„Ezért indítottuk el a fővárosban például a Nappali Menedék Programot, amelyben több kulturális intézmény mellett élén jár a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum és a Budapesti Művelődési Központ is.”

— mondta.

Hozzátette: a program keretében a könyvtárakban is meghirdettük a nyitott ajtók politikáját, amely összefügg a Demokratikus Koalíció polgármesterei által létrehozott Rezsimenedékekkel. Ennek lényege, hogy akiknek a hétszeres rezsiemelés miatt súlyos problémát jelent a téli fűtés- és áramszámla kifizetése, azok más önkormányzati intézményekhez hasonlóan a könyvtárakban is átveszélhetik a napjuk egy részét, és az időt például a diákok házifeladat-írással, mások pedig olvasással, internetezéssel tölthetik.

Ezen felül további kulturális és szabadidős lehetőségeket biztosítottak a rászorulóknak a tavaly karácsonyi ünnepi időszakban: ingyenes belépést tettek lehetővé rászoruló családoknak a margitszigeti Palatinus strandon a téli időszakra kiépült Lumina Parkba. Továbbá hátrányos helyzetű családokból érkező, iskolás gyerekek számára biztosítottak ingyenes belépési és korcsolyabérlési lehetőséget a Városligeti Műjégpályán.

 

Valódi Hírek