Mi történt? Nagyon durva belháború robbant ki Orbán két főembere között

Lázár János egy tollvonással leállíttatta Fürjes Balázs szerelemprojektjét.

„SOHA! NEM!”

– írta oda saját kézírásával Lázár János építési és közlekedési miniszter Fürjes Balázs szerelemprojektje, a Városmajor felújítása mellé azon a dokumentumon, amely a Telex birtokába került.

A vélhetően a minisztériumból ellopott dokumentumon 80, többnyire budapesti fejlesztés lezárásáról döntött Lázár, olykor indulatos széljegyzetekkel jelezve a fenntartásait.

Mint ismert: Fürjes Balázs 2018 óta Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, emellett a XII. kerület egészét és a II. kerület jó részét magában foglaló 03. számú választókerület fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje volt, továbbá őt építi a kormánypárt Budapest főpolgármester-jelöltjeként, számára tehát lényegében egy hadüzenet, hogy Lázár egy tollvonással leállította a Városmajor felújítását.

Lázár döntése azért is érthetetlen, mert az előkészítés itt már 43 százalékon áll, 162 millió forintot elköltöttek rá, és a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) szakértői is a projekt folytatását (a tervezés befejezését) javasolták, mert az azonnali lezárás pénzügyi kockázattal, a fel nem használt uniós forrás visszafizetési kötelezettségével jár.

Két másik beruházásnál is nagyon hangsúlyosan szerepel a „NEM” szó:

  • A Gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervezése 15 százalékon áll (ennyit költöttek rá az 5,8 milliárdos összköltségből), a szakértők pedig a folytatást javasolták (forrásvesztés, pénzvisszafizetés, uniós szabálytalansági eljárás kockázata miatt), Lázár mégis az írta rá, hogy „Nem! Lezárni!”.
  • A megyei, agglomerációs P+R parkolók fejlesztésénél ugyanezt vetette a papírra a miniszter, pedig a projekt 60 százalékon áll, és a saját szakértői csapata is a folytatást, befejezést javasolt a támogatás visszafizetésének kockázata miatt.

A Lázár kézírásával ellátott dokumentumot >>IDE<< kattintva lehet végigböngészni.

A miniszter a kiszivárgott irattal kapcsolatban a lapnak azt nyilatkozta:

„Sajnálom, hogy a Telex a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit, noha én mindig, minden kérdés esetében igyekszem a rendelkezésükre állni.”

Valódi Hírek