Megjött az ítélet: Újbuda megakadályozott egy kormányzati környezetpusztító beruházást (+videó)

Hivatalos.

Beszámoltunk róla, hogy a XI. kerületi önkormányzat javára ítélt a bíróság a déli körvasút ügyében a kormányzattal szemben. Ebben Budapest legnagyobb kerülete azt sérelmezte, hogy jelentős környezetkárosítással járna a projekt, ezért indítványozta a beruházás felfüggesztését.

Hónapok óta félelemmel és kétségbeeséssel a hangjukban keresnek meg engem és a polgármesteri hivatalt újbudai polgárok, azt kérdezgetve: ugye, nem vágják ki a Hamzsabégi út melletti park fáit, ugye, nem fognak tehervonatok járni az ablakaim alatt?

— számolt be róla Dr. László Imre, Újbuda polgármestere.

A politikus közölte: most végre örömhírrel tud szolgálni számukra, ugyanis reménykeltő végzést hozott a Fővárosi Törvényszék néhány nappal ezelőtt.

„Újbuda Önkormányzata két civil szervezettel közösen fordult a bírósághoz, amelynek azonnali jogvédelmet elrendelő döntése

meggátolta,

hogy elinduljon egy irdatlan méretű tömeges fakivágásokkal járó természetpusztítás a Hamzsabégi út mentén”

— ismertette a bírósági döntést László Imre.

Hozzátette: ez csak a kezdetét jelentette volna az úgynevezett déli körvasút építését előkészítő munkálatoknak. Ez az új vasútvonal a kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád szakasz teljes teherforgalmát vezetné keresztül Újbuda igencsak sűrűn lakott központi részén a Rákóczi hídtól egészen a Kelenföldi pályaudvarig — mutatott rá a polgármester.

Közölte:

Újbuda Önkormányzata azonban sikerrel akadályozta meg a bíróságon,

hogy megkezdődjön az újbudai lakosok életminőségét és vagyonát is fenyegető déli körvasút építése.

„Ez az építés kizárólag Orbán Viktor kedvenc milliárdosa, Mészáros Lőrinc érdekét szolgálja, hiszen az ő cége gazdagodik a körvasút és a Budapest-Belgrád vasútvonal építésén is”

— hívta fel a figyelmet László Imre, aki kijelentette: Újbuda polgármestereként nem fogja hagyni, hogy az Orbán-kormány rákényszerítse az akaratát a helyi polgárokra.

„Nem fogom hagyni, hogy tönkretegyék Újbuda egyik legkedveltebb lakóövezetét és egyik utolsó zöld övezetét pusztán azért, hogy Orbán milliárdosa újabb közpénz-milliárdokat zsebeljen be az építkezéssel”

— mondta, hozzátéve, a jogi harcnak azonban egyelőre nincs vége, hiszen a kormányhivatal fellebbezhet a Kúriához, de – mint mondta – nem fogják feladni a küzdelmet.

László Imre kiemelte: több ezer újbudai lakos életét keserítené meg, hogy ha évente 51 ezer, azaz minden egyes nap 140, pedig óránként 6 tehervonat robogna át Újbuda központi részén, lényegében a lakások ablakai alatt.

A politikus arra is rámutatott, hogy már maga az évekig tartó építkezés is brutális zajterheléssel járna, az ingázó teherautók és munkagépek miatt pedig elviselhetetlen forgalom bénítaná meg a kerület autós- és tömegközlekedését.

Elmondta: ráadásul a Hamzsabégi út melletti erdős területen legalább

1000 fát vágnának ki a beruházók,

elpusztítva az újbudaiak egyik legkedveltebb szabadidős terét.

Ezen túl pedig az építkezés az itt lévő ingatlanok értékcsökkenését vonná maga után, ráadásul egyéb károkat is okozna bennük a vasúti teherforgalom — mondta a XI. kerület polgármestere.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek