Kiszivárgott: Sanna Marint jelölhetik az Európai Bizottság elnökének

A 37 éves finn miniszterelnök az országhatáron túl is igen népszerű.

Finn sajtóhírek szerint Sanna Marint, az ország 37 éves miniszterelnökét jelölhetik Ursula von der Leyen utódjának az Európai Bizottság élére 2024-ben– írta a Népszava, az Euractiv beszámolója nyomán.

Az erről szóló hírekről elsőként a Maaseudun Tulevaisuus nevű finn lap számolt be, közlésük szerint Sanna Marint elsősorban liberális elvei, valamint a határozott Moszkva-ellenes politikája miatt tartják ideális jelöltnek.

A lap meg nem nevezett, európai szocialistákhoz közeli forrása szerint az is a finn kormányfő mellett szóló érv, hogy nem terhelik különösebb botrányok, és hogy Finnország határain túl is népszerű politikus.

Maga Sanna Marin eddig nem kommentálta a sajtóban megjelent híreket. Finnországban április 2-án tartanak választást, az esetleges brüsszeli költözéssel kapcsolatban várhatóan csak ezt követően fog majd nyilatkozni.

„A finn kormányfőt a közelmúltban napvilágra került korrupciós vádak és a döntéshozatal befolyásolására tett kísérletek után Marint kifogástalan jelöltnek tartják”

— írta az Euractiv.

(euractiv.com / nepszava.hu nyomán)

Valódi Hírek