Megindult a hullám: Azonnali béremelést követel az Orbán-kormánytól egy fontos szervezet

Megelégelték az ígérgetést.

Szerdán beszámoltunk róla, hogy az ELTE több karának közel 650 dolgozója azonnali béremelést követel. Ezelőtt hasonlóan nyilatkoztak a pedagógusok, illetve az egészségügyi dolgozók, továbbá a közszolgálati dolgozók is.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete azonnali béremelést kér a kormánytól a megalázóan az ágazatban elérhető, magalázóan alacsony fizetések miatt. A lapunkhoz eljuttatott közleményben arról írtak: három éve megígérte a kabinet a béremelést, azonban az a mai napig nem történt meg.

A KKDSZ közleményét változtatás nélkül idézzük alább:

A magyar kultúra napjára

Kongatják a vészharangot a kulturális dolgozók

Nem valósult meg az érdemi béremelés

a kulturális ágazatban, a dolgozók nagy része, még a többdiplomás alkalmazottak is változatlanul legfeljebb garantált bérminimumért dolgozik – hívja fel a figyelmet az ágazat helyzetére a magyar kultúra napja – január 22-e – alkalmából a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete.

Annak ellenére, hogy amikor a kormány 2020. tavaszán gyorsított eljárásban elvette a közalkalmazotti jogviszonyt a kulturális dolgozóktól, s azzal kecsegtetett, hogy így majd lesz mód a megalázóan alacsony bérek felzárkóztatására, ez a mai napig nem, vagy legfeljebb kis részben, ráadásul nagyon egyenlőtlenül történt meg – közölte a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete az időközben államivá nyilvánított ünnepre időzítve.

A KKDSZ elnöke, Dobrovits Orsolya emlékeztet: a magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát, 34 évvel ezelőtt ezt követően alakult meg az ágazatban országosan azóta is egyedüliként működő érdekvédelmi szervezet is. Vagyis, az alulfizetett ágazat szakszervezete is egyidős a kultúra napja ünnepével.

Az emelkedett ünnepi hangulatban végképp nem lehet megfeledkezni a kulturális, közművelődési, könyvtári, levéltári és múzeumi területen dolgozók egyre nehezebb helyzetéről – szögezte le az elnök.

Az ország számos területén sokan még tudományos fokozattal, több diplomával is mindössze garantált bérminimumot kapnak elhivatott munkájukért. A munkatársak nemcsak az egyre romló életkörülményeik, hanem a sorozatos intézményi bezárások és nem utolsó sorban a közgyűjtemények állományvédelme és sokszor a szakmaiság hiánya miatt is szoronganak.

Dobrovits Orsolya szerint ennek, valamint az ágazatban dolgozók valódi megbecsülésének hiánya miatt – is – vészesen fogy a magyar társadalom széles rétegei számára elérhető kulturális intézményrendszer. Lehet-e gondtalanul ünnepelni, ha nincs versenyképes bér, megfelelő gazdasági támogatás, nincs általános intézményvédelem és érdemi minőségjavító, fejlesztő intézkedés?

A KKDSZ az eddiginél lényegesen nagyobb figyelmet kér az ágazatban dolgozók számára, s a bérek mielőbbi rendezését sürgeti – szögezte le az elnök.

Valódi Hírek