Óriási botrány: Lemondott a Magyar Pünkösdi Egyház teljes vezetése

A Fidesz is érintett az ügyben.

Az egyházvezetés közvetlen felelősségét vizsgálják abban a büntetőeljárásban, amelyet a NAV kezdeményezett a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Missziónál. A gyanú szerint bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás bűntette áll fenn, a kárérték 8 milliárd forint — számolt be róla a Magyar Narancs.

A Magyar Pünkösdi Egyházat (MPE) megrázó bűncselekmény-sorozat miatt január 13-án

lemondott posztjáról szinte a teljes elnökség és egyháztanács,

élén Pataky Alberttel, az MPE egyháztanácsának elnökével.

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága a 2018-ban elindított eljárása keretében az MPE egyik intézményénél, a békéscsabai központú Közösségi Missziónál bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt folytat vizsgálatot.

Az ügynek hosszú időn keresztül öt gyanúsítottja volt, köztük a KM két ügyvezetője, V. Gy. és V. K., akik tavaly tavasz óta előzetes letartóztatásban vannak. Őrizetbe vételük és letartóztatásuk előtt – bízva benne, hogy védelmet kaphatnak –

mindketten beléptek a Fidesz-MPSZ békéscsabai szervezetébe.

A lap egy névtelenségét kérő egyházi szervezethez tartozó forrás a lapnak azt mondta, az adónyomozók „szisztematikus és mindenre kiterjedő nyomozása” most jutott el abba a szakaszba, hogy a történtek miatt az egyházvezetés közvetlen felelősségét vizsgálják.

(magyarnarancs.hu nyomán)

Valódi Hírek