Kiderült, milyen büntetést kap a szolgáltató Vadon Jani durva gyermekalázása miatt

Súlyos jogsértést állapítottak meg.

Még októberben történt a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban, hogy az egyik műsorvezető a másik asszisztálásával megalázott egy kolumbiai gyermeket élő adásban.

Az eset után többek is felháborodtak, köztük Görög Zita modell, műsorvezető is hangot adott véleményének.

Az adás után a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) vizsgálatot indított. Most megállapították, hogy

„az RTL Klub adásában a műsorvezetők (Vadon János és Sebestyén Balázs) megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hoztak egy kolumbiai gyermeket.”

Vadon Jani magyarul tette fel a kérdéseit a gyermeknek (aki nyilvánvalóan nem értett magyarul), akinek rendre a „Si señor!” vagyis az „Igen, uram!” választ kellett adni. Az NMHH kimondta, a kérdések közül néhány a fiú intim szféráját sértette, illetve a testalkatán gúnyolódott.

Részlet a párbeszédből:

– Jani: Szereted még mindig a Chokitót?
– Pedrito: Sí Senor!
– Jani: Tudod, hogy ha mondjuk tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye?
– Pedrito: Sí Senor!
– Jani: Tudod, hogy a tequila öl, butít és nyomorba dönt, ugye?

A Médiatanács súlyos jogsértést állapított meg és

2 millió forintos bírságot rótt ki a szolgáltatóra.

Ezenkívül az RTL-nek legalább két alkalommal a jogsértésről szóló közleményt is közzé kell tennie a műsorszám sugárzásának idősávjában. A szolgáltató honlapján pedig hét hétig a nyilvánosság számára elérhetővé tenni a dokumentumot.

Egyébként nem ez az első eset, hogy Balázsék miatt intézkedik a Médiatanács. Tavaly több mint kétmillió forintos bírságot kaptak, mert nem alkalmaztak 16-os besorolást, amikor a rádióban a szexualitást tárgyalták direkten.

Valódi Hírek