Kiderült a kormány újabb súlyos terve: Orbánék heteken belül dönthetnek

Újabb önkormányzati feladatokat vehet át az állam.

Orbán Viktorral fognak egyeztetni a megyei jogú városok vezetői, amely találkozón többek között szó lesz nemcsak a szolidaritási adó fizetésének átmeneti könnyítéséről, de arról is, hogy milyen önkormányzati feladatokat vehetne át az állam a forráshiánnyal küzdő helyhatóságoktól — számolt be róla a hvg.hu. Közben a megyei önkormányzatok is igényelnék a milliárdos rezsitámogatást, amelyet soron kívül meg is kaphatnak.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, ugyan nincs még konkrét időpontja, de januárban, legkésőbb február közepéig várható az a találkozó, amelyen a megyei jogú városok polgármesterei Orbán Viktorral fognak egyeztetni. A 60 ezer lakosú Kaposvár polgármestere szintén megerősítette Gulyás Gergely legutóbbi kormányinfón tett bejelentését, miszerint

a találkozóra a következő hetekben kerülhet sor.

A lap információi szerint a megbeszélésen szóba kerül majd az is, hogy milyen, jelenlegi önkormányzati feladatokat vállalhat át az állam, hogy tehermentesítse az elszálló rezsiköltségek miatt még az eddiginél is nehezebb helyzetbe került városokat. A téma nem újdonság, hiszen ugyanezt a kérdést napirendre tűzték már egyszer 2021-ben is, hasonlóan kritikus gazdasági körülmények között.

A helyzet sokban hasonlít ahhoz, amikor 2021 tavaszán az állam a koronavírus-járvány elleni védekezésre hivatkozva előbb elvonta az önkormányzatoktól az iparűzési adó egy részét, majd ezt kompenzációként részben visszaadta. Akkor Balla György fideszes képviselő egyeztetett a városokkal, és tavaly ősszel is ő tárgyalt velük a rezsitámogatásról, amellyel a települések — ha szerencséjük volt — visszakaphatták annak egy részét, amit egyébként szolidaritási adóként fizetnek be.

A megyei jogú városok most elsősorban nem a pénz miatt mennek Orbánhoz, mert rezsikompenzációt már kaptak: a 10 ezer fő feletti önkormányzatok nagy része (138 város és 17 kerület) között 44,6 milliárdot osztott szét a kormány. A 10 ezer fő alatti települések további 32 milliárdhoz jutottak. A 2023-as költségvetésben az önkormányzati rezsikompenzációra szánt összesen 144,6 milliárdnyi forrás fennmaradó részét, 68 milliárdot a kormány az önkormányzati távhőcégek direkt kifizetésére szánja.

A már megítélt rezsitámogatáson felül szóba kerülhet még a kormányfői egyeztetésen az önkormányzatok további állami segítése, ami lehet

egy újabb körös kompenzációra tett ígéret is.

Az egyik megyei jogú város, a 95 ezer lakosú Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András már korábban jelezte, az is nagy segítség lenne, ha mérsékelné a kormány azt az összeget, amit szolidaritási adóként kell befizetniük az állami költségvetésbe.

Szita Károly a lapnak elmondta, más önkormányzati feladatokat is átvehet az állam az önkormányzatoktól, az ezzel együtt felmerülő költségekkel, kiadásokkal együtt. Hozzátette: nyilván ez is szóba kerül majd a miniszterelnöki találkozón.

Sok olyan feladatkör van, amelyet szívesen átadnának az önkormányzatok az államnak. Ilyen például a helyi sportlétesítmények üzemeltetése ilyen, különösen, hogy ezeknek a fenntartási költségét nagyon megdobta a rezsiköltségek emelkedése, ezért több önkormányzat is kénytelen volt bezárni egyes sportlétesítményeket, ugyan néhányan kaptak erre extra állami támogatást, így nyitva tarthatták mondjuk az uszodájukat.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere elmondta, az önkormányzatoknak többletterhet jelentő új számítási mód halasztása mellett az adónem teljes felülvizsgálatát is érdemes felvetni. Szerinte ahelyett, hogy a költségvetés „elnyelné”, a városok által fizetett adót az agglomeráció fejlesztésére is fordíthatnák. A polgármester olyan területet is említett, ahol az állam által átvett feladatot a települések visszavennék.

„Mivel eddig csak negatív hatásáról hallottam, szerintem

az építéshatósági hatáskört és feladatokat vissza kellene adni

a településeknek,

így ismét az ő felelősségük lenne a településkép alakítása”

— mondta.

Gulyás Gergely ugyan a legutóbbi kormányinfón még együtt említette a megyei önkormányzatokkal a Fővárosi Önkormányzatot is, mint amely eddig kimaradt az állami rezsikompenzációból, viszont az ellenzéki Karácsony Gergely vezette főváros pénzügyi támogatása már nem olyan magától értetődő a kormány részéről.

Az első körös rezsikompenzációból a Fővárosi Önkormányzat kimaradt,

mint hat másik, kivétel nélkül ellenzéki vezetésű kerületi önkormányzat is.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek