FRISS: Elsöprő erejű bejelentést tett Szentkirályi Alexandra a nemzeti konzultációról

Hatalmas győzelmet hirdetett.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán jelentette be szombaton, hogy a kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit.

„A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit:

a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat”

állította Szentkirályi Alexandra a kormányzat közösségi oldalán, minden magyar nevében.

A kormányszóvivő úgy tartja, a konzultáció eredménye „irányadó a magyar közéleti szereplők számára” és hozzátette azt is, hogy „azon lesznek, hogy Brüsszelben is meghallják azt”.

Nehezményezte, hogy a szankciók „a háborút nem állították meg”, majd ismét hivatkozva minden magyarra kijelentette:

„a magyarok elsöprő többséggel elutasítják az olajszankciókat, a gázszankciókat, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is”.

A kormányszóvivő a drasztikus élelmiszer-áremelkedés miatt szintén a szankciókat tette felelőssé, amik szerinte tovább növelik az élelmiszerárakat.

Szentkirályi a videó végén köszönetet mondott annak

a közel 1 millió 400 ezer embernek, aki elmondta véleményét.

Mint mondta, a részletes eredményeket később ismerteti a kormány.

A „brüsszeli szankciókat” egyébként még a konzultáció előtt az Orbán-kormány is megszavazta.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy összesen mennyi pénzbe került a magyaroknak ez a konzultáció, de annyi már kiderült, hogy csak a technikai költség

több mint 2,7 milliárd forint volt.

Videó:

(Magyarország Kormánya/Facebook)

Valódi Hírek