Magyar siker: Megnyerte a nemzetközi versenyt egy nógrádi roma lány

Gratulálunk!

A berlini Proud Roma Talent verseny decemberben ért véget, amelyen a Nógrád megyei, 14 éves Baranyi Liliána színjátszó növendék is bejutott a legjobb 21 közé előadásával.

A berlini versenyre bármely európai, roma származású fiatal jelentkezhetett a beküldött pályamunkájával, amely a zene és tánc, vagy az irodalom eszközeivel mutatta be az európai romák sokszínű és gazdag kultúráját. A több mint 18 országból érkezett 250 pályaművet egy neves nemzetközi zsűri rangsorolta, így került be a fiatal nógrádi cigánylány legjobb pályázók közé.

A közösségi médiában a versenyben résztvevők videóit több mint 2,5 millió ember nézte meg.

Liliána Bécsi László: Ha fáj, ha nem című versét szavalta el, amely több mint 90 ezer emberhez ért el és rengeteg elismerő gratulációt is kapott érte a közösségi médiában a 14 éves lány. Baranyi Péter, a lány édesapja büszkén osztotta meg, hogy

a verseny óta sok megkeresést kapnak, legutóbb Hollandiából keresték őket,

hogy szeretnének találkozni Liliánával. Apja kiemelte, hogy lányára nem kizárólag a versenyben elért eredmény miatt büszke, hanem azért,

mert lánya bátran vállalja roma identitását az egész világ előtt.

A fiatal színésztehetségéről tanára, Csukáné Szerémy Andrea is elismerően beszél:

,,Több darabban is bizonyított, megbízható, pontos, könnyen formálja a szerepeket, a szövegtanulás sem jelent akadályt számára, kiváló a beszédtechnikája, arany minősítésű színjátszó

— mondja a tanára.

,, Megbélyegeztél engem a bőröm színe miatt?
Pedig az enyém is harcolt ugyanúgy a te zászlód alatt!
Megvédte a hont mely a hazád.
Neki mégis e honban takarnia kell az arcát.”
(Bécsi László: Ha fáj, ha nem részlet)
A videót >>ITT<< lehet megnézni.

Valódi Hírek