Demjén Ferenc szerint Magyarországon nincs diktatúra, a tanáraikért tüntető diákok pedig csak balhéznak

Elmagyarázta, szerinte mi a valódi oka annak, hogy utcára mentek a tanulók.

Interjút adott a kormánypárti hetilapnak, a Mandinernek Demjén Ferenc. A Kossuth-díjas énekes beszélt a szabadságról, hazaszeretetről és azt is kifejtette, hogy szerinte miért nincs (!) diktatúra Magyarországon.

Az interjúból csokorba szedtünk néhány változtatás nélküli részletet:

Egy interjúban arról beszélt, sajnos ma sokan nem tudják, nem értékelik Magyarországon, mekkora szabadságban élnek. Mire gondol?

Ez óriási baj. Egyre többen vannak, akik már a kommunista rezsim bukása után nőttek fel, s nincsenek tisztában azzal, mit jelentett valódi korlátozások között élni, napról napra próbálkozni.

Csodálkozom azon is, ahogy a diákok az utcára vonulnak,

állításuk szerint a tanáraik érdekében – bár lehet, csak a szabad idő miatt –, pedig valójában úgy tudnának segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik.

Ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem nem ér meg néhány lyukasórát.

Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni.

Egyébként azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a béremeléssel nagyjából mindenki egyetért, ráadásul a hírek szerint meg is valósul. Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz.”

(…)

Akad, aki szerint ma is diktatúrában élünk. Ehhez mit szól?

Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint butaság.

Ám az sem oldott meg mindent, hogy kiteljesedhettek az 1990 előtt korlátozott vagy megszüntetett szabadságjogaink.

Akkoriban párttagság nélkül aligha lehetett érvényesülni. Persze akadt olyan is, aki annak idején Moszkva nagy barátjaként vitézkedett, a rendszerváltozás után mégis miniszterelnök lehetett.

Valójában ott maradt, ahol volt, »csak« irányt változtatott, s már a kapitalizmus letéteményeseként tűnt fel a közéletben. Csakhogy amit itt próbáltak az elején létrehozni, az inkább volt posztkommunizmus vagy rablás.”

(…)

Mit jelent önnek a hazaszeretet?

Valahogy mindezt. A ragaszkodást az otthonhoz, a magyar kultúrához és az egészen egyedi anyanyelvünkhöz. Emellett a család, a barátok és a helyi közösség adja a gyökereinket.

Ma is ugyanúgy tekint a Nyugatra, mint annak idején?

Semmiképp, hiszen ha akarom, most már korlátozások nélkül bejárhatom szinte az egész világot. Oda megyek, ahova csak szeretnék.

Az életszínvonalbeli különbségek részben megmaradtak, bár ez országonként eltér, és itthon is megjelent az árubőség. Persze van, amit Amerikában vagy Németországban máig nem szeretek.”

A teljes interjút >>ITT<< tudod elolvasni.

Valódi Hírek