Mi történt? Saját zenekarával lép fel Demeter Szilárd — Sosem találod ki, ki lesz a sztárvendég

Petőfi forog a sírjában.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalom Múzeum (PIM) igazgatója egészen meglepő módon saját zenekarával, a Loyal Apples’ Clubbal lép fel január 13-án pénteken a PIM színpadán — számolt be a váratlan rendezvényről a Telex, egy Facebook-esemény alapján.

A rendhagyó koncert apropója Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója. A bejegyzésben az együttes azt írta: meggyőződésük, „hogy ha Petőfi ma élne, akkor rockzenész lenne”.

„A Loyal Apples’ Club – A szabadság idővándorai koncert repertoárjában olyan dalok szerepelnek,

amik szerintünk Petőfi örökségének szerves részét képezi, akár ő is írhatta volna”

— írták a közösségi médián.

„Új köntöst kapnak többek között olyan ismert alkotások, mint a Keresem a szót, Ezüst eső, Az otthon az valami más és a Küszöbön túl. A feldolgozások mellett a legismertebb Loyal Apples’ Club dalok is felcsendülnek”

— olvasható Demeter bandájának bejegyzésében.

Ha pedig még ez sem lenne elég, a „zenekar vendégelőadókkal és vokalistákkal kiegészülve nem csak zenei élményben, de látványban is izgalmas utazásra hívja a közönséget”.

Az este sztárvendége pedig többek között Tóth Gabi énekesnő lesz.

(telex.hu)

Valódi Hírek