Árnyékkormány: Egyre kevesebbet ér a magyarok pénze az orbáni megszorítások miatt (+videó)

A legtöbb mutatóban leszakadtunk Európától.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának sajtóban megjelent adatai, immár egyértelmű bizonyítékai annak, hogy az Orbán-kormány elvesztegette Magyarország elmúlt 13 évét — jelentette ki Kordás László, a DK országgyűlési képviselője, bér- és munkaügyi árnyékminiszter pénteken.

A politikus hangsúlyozta: európai minimálbérre és előrelátó gazdaságpolitikai döntésekre van szükség a magyar bérek növeléséhez.

Kiemelte: a magyar átlagkeresetek sem közeledtek a legtöbb uniós tagállam bérszínvonalához,

sőt a legtöbb mutatóban leszakadtunk Európától.

Kordás László felhívta rá a figyelmet, hogy már a román minimálbér is magasabb, mint Magyarországon.

A politikus szerint az árnyékkormány Magyarország egyetlen esélye arra, hogy a magyar dolgozók végre tisztességes, európai szintű fizetést kapjanak a munkájukért.

„Nem szabad feladni azt a törekvést, hogy egyszer majd ugyanannyi munkáért ugyanolyan fizetést kaphasson minden magyar dolgozó, mint uniós kollégái”

— hangsúlyozta az árnyékminiszter.

„Orbán Viktor a balkáni, sőt az ázsiai bérszínvonalon dolgoztatná a magyarokat,

de a helyünk az EU-ban van, ezért a magyarok európai szintű béreket érdemelnek”

— mondta Kordás László.

Videó:

.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek