Botrány: Nem hajlandó nyomozni a NAV a 2,3 milliárd forintba kerülő, soha el nem készült film ügyében

Semmi gyanúsat nem látnak.

Nem hajlandó költségvetési csalás gyanújával nyomozást indítani a NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) eltűnt filmjének ügyében.

A hivatal a napokban értesítette Hadházy Ákos ügyvédjét arról, hogy hogy visszadobják az ügyet a nyomozást egyszer már megtagadó rendőrségnek.

A feljelentést Hadházy Ákos tette, miután sem a megrendelő Miniszterelnökség, sem az MTÜ nem volt hajlandó tájékoztatást adni a film állapotáról.

A Miniszterelnökség még 2018-ban adott 2,3 milliárd forintot az MTÜ-nek, hogy készítsen egy imázsfilmet, amely a Kárpát-medence értékeiről szólt volna. A film része lett volna az akkoriban tervezett új országimázskampánynak, amelynek háttérmunkálataiban Orbán Ráhel, a miniszterelnök legidősebb lánya is bevallottan részt vett.

A Budapest Rendőrfőkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály gazdaságvédelmi osztálya „bűncselekmény gyanújának hiányára hivatkozva” elutasította a feljelentést.

(via 444.hu)

Valódi Hírek