Hiába kapott milliárdokat az államtól, van egy kis gond Rákay Philip gigaprojektjével

Nem lehet minden tökéletes.

Az Orbán-kormány 9,5 milliárd forintot adott az emlékévre, a forrásokat hármas leosztásban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Petőfi 200 és a Magyar Géniusz ideiglenes kollégium hirdették és ítélték meg a pályázóknak.

A bicentenárium támogatási keretében 3 milliárd forinttal irodalmi emlékházakat, ugyanennyiért a hazai kulturális élet szereplőinek egyedi támogatási kérelmeit segítik, valamint 3,5 milliárd forint keretösszegből támogatást nyernek vidéki múzeumok a Kárpát-medence-szerte.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója elmondta, bár igény lenne többletforrásra, ilyen válságos időkben annak is örülnek, ha a nyertes pályázatok megvalósulnak.

A főigazgató szerint – A PIM számára megítélt források elegek voltak ahhoz, hogy biztosítsák az országjáró Petőfi-busz indulását, az új, állandó Petőfi-kiállítás létrejöttét, valamint a Károlyi-palota udvarának összenyitását a Károlyi-kerttel.

A mozgóképnek is jutott az állami támogatásokból, illetve konkrétan egy film, a Most vagy soha! kapott eddig összesen

6,8 milliárd forint

közvetett és közvetlen forrást, producere és forgatókönyvírója Rákay Philip. A filmet éppen az emlékév ikonikus márciusában mutattak volna be, de egy évet csúszik az utómunkálatok miatt.

A gigaprojektek mellett természetesen a kultúra minden intézménye hozzáad az emlékévhez. A hazai színházak műsorra tűzték és tűzik majd Petőfi jócskán vitatott Tigris és hiéna című drámáját, bár talán többen választják a jól bevált János vitéz- és széles tenyerű Fejenagy-opuszt.

(via Népszava)

Valódi Hírek