Idegrohamot kapott újévi beszédében Vlagyimir Putyin

Kiakadt az orosz diktátor.

„A Nyugat hazudott a békéről, és cinikusan Ukrajnát és népét használja Oroszország megtörésére” — hangoztatta Vlagyimir Putyin tömeggyilkos orosz diktátor szombaton újévi beszédében.

„A Nyugat hazudott a békéről és agresszióra készült, mára már nyíltan, szégyenkezés nélkül elismeri ezt. Ukrajnát és népét pedig cinikusan Oroszország meggyengítésére, valamint megtörésére használják”

— forrongott Putyin, nem téve hozzá, hogy éppen Oroszország indított háborút Ukrajna ellen, nem fordítva.

Az orosz diktátor szerint „a nyugati elitek képmutatóan éveken át békés szándékaikról hitegettek mindenkit, ideérve a Donyec-medencében kialakult súlyos konfliktus rendezését illetően is”.

„Valójában mindenben neonácikat támogattak, akik katonai és nyíltan terrorcselekményeket folytattak a Donyec-medencei köztársaságok békés lakói ellen”

— tette hozzá Putyin, aki ismételten elfelejtette hozzátenni, hogy a Donyec-medence Ukrajna területének része, benne nincsenek köztársaságok, csakúgy, mint a Krím félsziget, amit a Putyin vezette Oroszország 2014 óta megszállás alatt tart.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tájékoztatása szerint Putyin újévi köszöntőjét a déli katonai körzetben tett látogatása alkalmával tartotta.

(MTI)

Valódi Hírek