A honvédelmi miniszter nagyon büszke az új fegyvereire: Több tízmilliárd forintot költöttek rájuk

Megvéd minket az ellenségtől.

Párhuzamosan zajlanak a katonai beruházások Magyarországon, az első igazán látványos részeredmény a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek legördülése lesz júniusban. Az épület a Zala Zone területén már áll, a gyártóeszközök, szerszámgépek beszerelése zajlik, januárban elindul az összeszerelés. Már most szerte a világon nagy az érdeklődés a Zalaegerszegen gyártott harckocsik iránt

– mondta az Index-nek adott interjújában Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Kifejtette, hogy hazánk elsődleges célja egy elhivatott, ütőképes, elrettentő erőt felmutató hadsereg felállítása, elengedhetetlen, hogy katonáink a legmodernebb fegyverekkel és felszereléssel legyenek ellátva.

Szerinte a Várpalotára kerülő robbanóanyag- és lőszergyár stratégiai jelentőségű lesz egész Európa védelmi ipara szempontjából. – A Lynx KF41-esek mellett a kiemelt beszerzések közé tartoznak a NASAMS légvédelmi rendszerek, a svéd Carl-Gustaf M4 páncéltörő eszközök, a német Leopard 2A7HU harckocsik és a Kiskunfélegyházán gyártott CZ Bren kézifegyverek – nyilatkozta.

„Magyarország fölé „vaskupolát” húzunk az izraeli rendszer elemeiből”

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve, ezek a rendszerek

százmilliós nagyságrendű tételt

jelentenek euróban.

Beérkeznek az izraeli gyártású, rövid-közepes és hosszú hatóságú radarrendszerek, amelyek kiegészülnek a norvég–amerikai gyártmányú légvédelmi rakétákkal. Ezek együttműködve az izraeli Vaskupolához hasonló módon biztosítják majd Magyarország légterét.

Ezzel Magyarországon megjelenik a haditechnika csúcsa a légtérvédelemben.

Az orosz-ukrán háború kapcsán elismételte a kormányzati álláspontot, a hibás uniós szankciókról, hangsúlyozva, hogy a szankciók bevezetésével a háborúnak nem lett vége. Fontos stratégiai döntésnek nevezte, hogy Magyarország nem szállít fegyvert, és nem is enged fegyverszállítmányt a határain keresztül Ukrajnába, így elkerülve Kárpátalja célponttá válását.

(via 24.hu)

Valódi Hírek