Durvulnak a belharcok Orbánéknál: Újabb szervezetét oszlatta fel a Fidesz

Áll a bál Egerben.

A Fidesz országos választmányi elnöksége három budapesti kerület pártszervezetei után az egri alapszervezet feloszlatását is kimondhatja.

A 24.hu kérdésére Pajtók Gábor, Heves megye 1. számú választókerületének kormánypárti országgyűlési képviselője nem cáfolta a városi szervezet megszüntetéséről szóló híreket.

„Ez a párt belügye”

– válaszolta szűkszavúan Pajtók a lap azon kérdésére, hogy mikor oszlatják fel a pártszervezetet.

Pajtók úgy magyarázkodott, hogy a Fidesznek vannak belső szabályzatai, és azért nem akar bővebben nyilatkozni az ügyről, mert most is minden „úgy fog történni, ahogy azt ezek a szabályzatok meghatározzák”.

A lap emlékeztetett, hogy Egerben közismert, hogy az áprilisban parlamenti képviselővé megválasztott Pajtók és a megyeszékhely közgyűlésének fideszes frakcióját vezető Oroján Sándor között rövid időn belül komoly csörte bontakozott ki. Pajtók korábban kormánymegbízottként nyolc éven át vezette a Heves Megyei Kormányhivatalt, majd a kormányzó párt országos vezetése úgy döntött, hogy jelölt lehet az országgyűlési választáson.

Pajtók így vette át a korábbi képviselő, Nyitrai Zsolt tisztségét a választókerület élén, amiből az következik, hogy kezdetben még nem volt saját csapata a párt helyi szervezetén belül.

Augusztusra már olyannyira feszültté vált a két fideszes politikus nézeteltérése, hogy Pajtók a kormányoldalon szokatlan módon

nyilvánosan vádolta meg Orojánt azzal, hogy alkut kötött az egri ellenzék egy részével.

Az országgyűlési képviselő a közösségi oldalán közölt bejegyzésében azt állította: az egri közgyűlés az egyéni ambíciók által túlfűtött politikai csatározások színterévé vált, és lassan a város működését veszélyezteti.

„A júniusi közgyűlésen Oroján Sándor az országgyűlési képviselő (…) feje felett elvtelen paktumot kötött az MSZP-s Mirkóczki Zitával”

— írta korábban a fideszes politikus.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy a személyes ellentét a napokban Eger központjában, a Dobó téren megtartott adventi gyertyagyújtási ünnepségen is megmutatkozott, ugyanis a két politikus a színpadon szólalkozott össze, hogy aztán a lehető legtávolabb álljanak egymástól az ünnepség alatt.

A lap megkísérelte telefonon elérni Oroján Sándort is, de a zavaros ügyben ő sem akart nyilatkozni. Egy korábbi telefonbeszélgetés során annyit mondott, hogy a szervezet feloszlatásáról még nem kaptak írásos döntést.

Nem Eger az egyetlen eset, amely rámutat a fideszes belharcokra. Hasonló személyes ellentétek pecsételték meg a csepeli Fidesz sorsát is. Németh Szilárd rezsibiztos, a XXI. kerületi fideszes választókerületi elnök kezdeményezésére a Kövér László vezette országos választmány elnöksége december elején döntött arról, hogy

megszünteti a szervezetet.

Csepelen Németh és korábbi riválisa, Borbély Lénárd polgármester között is súlyosan megromlott a viszony. Az oszlatás után a rezsibiztos döntheti majd el, kit vesz vissza az újjáalakuló pártszervezetbe. Az elmúlt hetekben oszlatást kezdeményeztek a Fidesz belső problémákkal küzdő XI. kerületi és VII. kerületi szervezetében is — hívta fel a figyelmet a lap.

(24.hu)

Valódi Hírek