Botrányba került Orbán miatt a Telekom — így reagáltak a kemény vádakra

A válasz még nagyobb port fog kavarni.

A Telekom nevű nemzetközi telekommunikációs cég reklámjában egy kivételével minden országban tanárok szerepelnek. Az egyetlen ilyen állam Magyarország, ugyanis itthon egy buszsofőr van a kisfilm fókuszában.

A Kreatív nevű lapnak reagált az ügyben a Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója. Szabó Béla kisujjeltartós nyilatkozatában nyíltan leírta, hogy nem kívántak részt venni a pedagógusokkal kapcsolatos társadalmi-politikai vitában.

A Telekom közleményét változtatás nélkül idézzük alább:

Karácsonyi kampányunk bejelentő sajtóközleményében, november 15-én írtunk arról, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Deutsche Telekom ismét nemzetközi karácsonyi kampányt fejlesztett, és a központi üzenet 9 ország Telekom-kampányában jelenik majd meg.

A közleményben, melynek tartalma weboldalunkon elérhető és számos médium oldalán megjelent, kitértünk arra is, hogy a reklámfilm azonban helyi fejlesztés, a Magyar Telekom márkakommunikációs szakmai műhelyének és ügynökségünk, a DDB közös gondolkodásának eredménye.

Felelős és törődő márkaként szándékunk egyértelmű: egy egyszerű kérdésnek visszaadni a súlyát és szerepét. Szakmailag

nem éreztük helyénvalónak

egy társadalmi-politikai vitát a reklámozói térbe emelni, hiszen a kampányunk célja, hogy hatására újra egymás felé forduljanak az emberek.

A hozzánk érkező visszajelzések azt erősítették meg, szeretik ezt az üzenetet, a világ egyik legegyszerűbb, mégis legfontosabb kérdését: >>Hogy vagy?<<

(kreativ.hu nyomán)

Valódi Hírek