„Nem bírtam ki sírás nélkül!” — Kálmán Olga felolvasta a diákok és tanárok leveleit a Parlamentben (+videó)

Megfagyott a levegő a teremben.

A DK országgyűlési képviselője bevitte a Parlamentbe a kirúgott tanárok és az oktatásért tüntető diákok ügyét. Kálmán Olga szívszorító leveleket olvasott fel a tisztelt Házban.

Kedves tanár nélkül maradt karinthys diákok, kirúgott tanárok!

Ma az országgyűlésben, a Magyar Kultúra Napjáról rendezett általános vitában felolvastam a soraitokat, amelyekben leírtátok, mi történt veletek.

Döbbent csend volt, majd kínos feszengés a kormánypárt padsoraiban. Egy idő után a levezető elnök kikapcsolta a mikrofonomat, de a lényeget így is el tudtam mondani.

A magyar kultúra kapcsán magasztos gondolatok hangzottak el a teremben hazáról, Himnuszról, nemzetről, generációkon átívelő összetartozásról.

Én pedig azt gondolom, nem lehet a nemzetről úgy beszélni, hogy a múlt és a jövő emlegetése közben “elegánsan” átugorjuk a jelent. Nem lehet úgy a nemzet kultúrájáról beszélni, hogy közben annak egyik alapkövét, az oktatást semmibe veszik, tönkretéve ezzel a jelent és a jövőt is.

Mégis hogyan mernek a nemzet jövőjéről beszélni azok, akik a jelenben megfélemlítik, meggyötrik mindazokat, akik kiállnak az igazukért, akik kimondják a véleményüket?

Hiszem, hogy egyszer az igazság fog győzni az elnyomás, megtörés, megfélemlítés fölött. A Ti igazságotok!

Szeretettel ölellek Benneteket!

Kálmán Olga

– írta a videója mellé a DK képviselője.


.

Valódi Hírek