A Fidesz is beszállt Matolcsy lejáratásába: Nagyon fájhat nekik a jegybankelnök kritikája

Beindultak a belső harcok.

Beszámoltunk róla, hogy hétfőn Matolcsy György jegybankelnök szokatlanul élesen kritizálta a kormányt a Parlament gazdasági bizottságának ülésén. A beszéd hatására a forint árfolyam is elszállt.

Sokak szerint erre válaszul érkezett a hír, hogy a valódi ok erre Matolcsy sértettsége volt. Ugyanis az MNB elnöke szerette volna kieszközölni, hogy a mandátumát hosszabbítsák meg. Mivel a kormány – illetve a Fidesz-frakció – ezt nem támogatta, Matolcsy indulatba jött: ennek az eredménye volt a hétfői nap.

Az MNB azonban hamar cáfolattal állt elő. Mint mondták, nemhogy nincs köze a sértettségnek a kritikához, de egyenesen alaptalan, hogy a jegybank szerette volna meghosszabbíttatni a mandátumát.

A Fidesz erre azt közölte a Telex-el:

„Az tény, hogy a jegybanktörvény módosítását előkészítő egyeztetéseken

felmerült az MNB részéről

a szervezeti átalakítás kapcsán a jegybankelnök mandátumának meghosszabbítása több verzióban. A frakció ezeket végül elvetette, mert a megbízatás időtartamát meghatározó alaptörvényi korlátot nem kívánta átlépni.”

(via 24.hu)

Valódi Hírek