Nevetségesen magyarázkodik a miniszteri biztos, akinek az a dolga, hogy a saját cégét felügyelje

Gyanúsan összeférhetetlen.

„Annyit kérnék, hogy a piac adjon nekem egy esélyt, ha pedig azt látják, hogy a kormányzati pozíciómmal visszaélve, egy szereplő számára lejtő pályát teremtünk, akkor térjünk vissza erre a kérdésre!”

– mondta a Portfoliónak adott interjúban az összeférhetetlenségére vonatkozó kérdésre válaszolva Kovács Zsolt, aki egyszerre a biztosítási piacért felelős kormánytag (miniszteri biztos), illetve az Aegon biztosító (amelybe az állam bevásárolta magát) igazgatóságának tagja.

Kovács szerint jogilag fel sem merül az összeférhetetlensége, amúgy pedig a szabályozói környezet alakításában kimondottan előny, ha valaki jól rálát az adott szektorra.

A magyarországi biztosítási piac teljes egészében hazai szakemberekkel működik, itt „minden magyar, csak a tulajdonos nem, vagyis direktebben megfogalmazva: miért jó az, ha minden magyar, miközben a szektor tevékenységéből származó profit több mint 90 százalékban külföldre kerül?”

– teszi fel a kérdést Kovács.

A kormány idén még egy

50 milliárd forintos különadót

is kivetett a biztosítási szektor alap 115 milliárd forintos adóján felül, de Kovács szerint a szektor nincs túladóztatva.

A miniszteri biztos megerősítette Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábbi bejelentését: az állam többségi tulajdont kíván szerezni „egy komoly” biztosítóban, de csak átmeneti időre.

Ami az egyes biztosítási területeket illeti, Kovács szerint „a politikailag leginkább óvatos megközelítést kívánó terület az egészségbiztosítás, a leginkább hosszú távú gondolkodást igénylő az öngondoskodás, a központosítottabb működésre leginkább esélyes az agárbiztosítás, a lakásbiztosításoknál pedig a piaci versenyt kell erősítenünk. Jellegéből fakadóan a legutóbbival érdemes kezdenünk.”

Arra ígéretet tett, hogy az átalakításokkal kapcsolatos munkába bevonják a biztosítási szakmát és a szektor felügyeletéért amúgy felelős jegybankot is.

„A cél mindenekelőtt a nemzeti kockázatközösség továbbfejlesztése és sikeres közös működtetése.”

Valódi Hírek