„Le kell állítani az oktatást!” — vége a türelemnek, azonnali lépést jelentettek be a pedagógusok

Most már nincs miért meghátrálni.

Sajtótájékoztatót tartott a Tanítanék Mozgalom és a Grund diákszervezet, amelynek során Törley Katalin elmondta: az elmúlt hónapokban komoly tiltakozás kezdődött az oktatási rendszer reformja érdekében, azonban Pintér Sándor és Orbán Viktor szóra sem méltatta a demonstrációkat. Emiatt úgy döntöttek, hogy beviszik a problémáikat a Parlamentbe, hogy

a fideszesek szembesüljenek a követeléseikkel.

A Kölcsey-gimnáziumból elbocsátott tanár felidézte: kilenc, konszenzusosan elfogadott pontjuk van, amelyet a kormánynak végre kellene hajtania.

Ami most itt történt, az beleillik a sorba, amit már eddig is megtapasztalhattunk” — jelentette ki, hozzátéve, korábban a Kulturális Bizottság nem volt hajlandó meghallgatni a diákok és a pedagógusok kéréseit.

Megírtuk, hogy Latorcai János, az Országgyűlés kormánypárti alelnöke szünetet rendelt el, annyira felhúzta magát a tanárok akcióján. „Azzal fenyegetett meg, hogy kivezettet minket, miközben néma csendben álltunk” — jegyezte meg Törley.

Székely Eszter, az Egységes Diákfront — Grund nevű diákszervezet képviseletében elmondta: az elmúlt hetekben több demonstrációt szerveztek, amelyeken ugyan rengetegen vettek részt, mégsem értek el sikereket, ugyanis válaszra sem méltatták őket.

Azt mondta: úgy látták,

csakis szemtől szemben tudnak érvényt szerezni a követeléseiknek,

ezért akcióztak a Parlamentben.

Papp Béla, a Tanárok a Tanárokért szolidaritási csoport képviselőjeként felidézte, hogy múlt szerdán újabb 8 pedagógust rúgtak ki politikai okokból, így a korábban elbocsátott 5 tanárral együtt már 13 főt távolított el a hatalom.

Arra kérnek mindenkit, hogy csatlakozzanak a munkabeszüntetéshez.

„Le kell állítani az oktatást!”

— szólította fel a kollégáit, hozzátéve, hogyha most szó nélkül hagyják a kirúgásokat, akkor „bármit megtehetnek velünk„. Elmondta: immáron több mint 1000 munkabeszüntető kollégáról tudnak, köztük egyre többen vidéki intézményből csatlakoznak.

Zárásul azonnali és határozatlan idejű munkabeszüntetésre szólította fel kollégáit.

A polgári engedetlenségi akcióban vállalt szerepéről ismert Simkó Edit elmondta: szolidaritást kell vállalnia a pedagógusoknak egymásért. Arról beszélt: megdöbbent attól, hogy elnémultak a honatyák a pedagógusok tiltakozó akcióját követően.

Milyen rendszer az, ahol már megjelenni sem szabad, ahol láthatatlanná kell válnunk, hogy ők úgy érezzék, működhetnek?

Kijelentette: nem hagyhatják, hogy kirúgják a kollégáikat. „Nem hagyhatjátok, emberek, ti sem azt, hogy veletek azt csináljanak, amit akarnak. Az alapjogaink sérülnek ebben az országban!

— hívta fel a figyelmet Simkó Edit.

Törley Katalin a Mérce kérdésére elmondta: a kirúgott tanároknak felajánlások érkeztek, nem csupán a szülők részéről, hanem az Iványi Gábor vezette Wesley-iskola részéről is. Megjegyezte: örülnek a felajánlásoknak, azonban ez nem róluk szól, ugyanis az a céljuk, hogy az összes magyar gyermek minőségi oktatásban részesüljön.

Papp Béla felhívta a figyelmet, hogy a sztrájkalapban rengeteg pénz gyűlt össze, így arra kérte kollégáit, hogy ne féljen sztrájkba lépni a bevételkiesés miatt. „Együtt sokan vagyunk!” — jelentette ki.

A Tanítanék Mozgalom és a diákszervezetek közös sajtótájékoztatóját itt lehet visszanézni:

(Mérce/Facebook)

Valódi Hírek