Magyar siker: Tovább terjeszkedik a milliárdos pelenkakirálynő cége

Újabb „saját lábakat” növesztett.

Orbán Ráhel tavaly nyáron alapított cége, a babaholmik árusításával foglalkozó Odu Store Kft. a közelmúltban

„reklámügynökségi tevékenységgel”

is kibővítette a profilját.

Márciusban az italszolgáltatás tevékenységi körét vették fel, abból az okból, hogy kávézó is működhessen a bababoltban, ahol – szándékuk szerint – közösséget szeretnének építeni.

A reklámpiacban is rutinosan mozgó Orbán Ráhel a közelmúltban előadást is tartott a Brandfesztiválon, a Republic Group reklámcég podcastjában pedig arról beszélt, milyen szakmai feladatai vannak a BDPST Koncept Kft. vezetőjeként.

A HVG rákérdezett, hogy az Odu Store tervez-e reklámügynökségi szolgáltatást nyújtani tulajdonosa munkáltatójának, ám kérdésükre nem kaptak választ.

Az sem kizárt – írták -, hogy Orbán Ráhel saját magát reklámozza majd, hiszen sok hasonló profilú kiskereskedelmi cég is hasonló okokból vette fel listájára ezt tevékenységet.

Orbán Ráhel a bababolt megnyitásakor azt mondta: mindegyik árucikket ő maga választotta ki, hosszú távon pedig szeretnének létrehozni egy saját márkát, a BDPST Koncepttel dolgoznak a BOTANIQ brand sport klub stratégiájának megalkotásán, ahol egy ODU Kids Club is helyet kapna.

(címlapkép: Huszár Dávid / Népszava)

Valódi Hírek