Most érkezett: Kiderült, miért trükköztek Orbánék a posták bezárásával

Félő, hogy nem nyitnak ki többé a bezárt hivatalok.

Az MSZP Országos Központja szerint egy Tóth Bertalan frakcióvezetőnek küldött mostani levél alapján az derült ki, hogy nem szüneteltetésről van szó a posták esetében sem, hanem végleges bezárásról.

Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára válaszolt a szocialista politikusnak, aki válaszában az MTI tudósítása szerint, úgy fogalmazott:

„Az előírt mintegy 1600 posta helyett a szüneteltetést követően is országszerte több mint 2200 posta áll az ügyfelek rendelkezésére”.

Az államtitkár válasza pedig a párt szerint, csak arra enged következtetni, hogy

a most „szünetelő” postahivatalok, többé már nem nyitnak ki újra.

Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt évek leépítései várhatóan tovább folytatódnak. Az elmúlt 2 évben 2600 dolgozójától vált meg a Magyar Posta, most pedig további 300 alkalmazott kirúgását jelentették be. Mindezt tették úgy, hogy a Magyar Posta vezetőinek számában továbbra sincs csökkenés, és persze fizetésük sem csökkent: többmilliós havi bérük mellett teljesen érzéketlenül vezényelték le a leépítéseket és az alkalmazottak kirúgását, nem törődve azzal, hogy így teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek.

Az MSZP-s politikus szerint elképesztő, hogy Orbánék évről-évre több adót szednek be, és ezzel arányosan,

egyre kevesebb szolgáltatást adnak a magyaroknak.

Lassan nincs olyan közszolgáltatás Magyarországon, ami ne lenne válságban.

  • A közoktatás lerombolása,
  • az egészségügy tönkretétele,
  • a szociális munkások gúzsba kötése után
  • a postai dolgozók elbocsájtásán a sor.

Mindeközben persze a fideszes elit dúskál a fizetésemelésekben, és a zsíros állami megrendelésekben.

(24.hu)

Kapcsolódó:

Leszarta a kormány a tiltakozásokat, pénteken bezártak 366 postát

https://nyugatifeny.hu/2022/11/10/bajban-vannak-a-postai-dolgozok-a-kormany-embertelen-dontese-miatt

Valódi Hírek