Leszarta a kormány a tiltakozásokat, pénteken bezártak 366 postát

Itt a vége.

366 posta szűnt meg pénteken az energiatakarékosságra hivatkozva.

Hiába tiltakoztak Budapesten és vidéken, gyűjtöttek aláírásokat a posták megmentésére, úgy látszik, ez kevés volt.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy 366 postát terveznek bezárni: ez pénteken meg is történt.

Szegeden a tizenkilenc postából hét zárt be, Pécsen tizennyolc postahivatalból nyolc, Győrben öt hivatal érintett, a lakosok pedig dühösek és elégedetlenek.

Azt mondják, a bezárások csak ideiglenesek, ezeket pedig még október végén jelentette be a Magyar Posta.

A hivatalos magyarázat szerint azért kell a postákat bezárni, hogy csökkentsék az energiafelhasználást, mivel

„a háború és a szankciók miatt kialakult, egész Európát sújtó energiaválság okán egyre több ország és egyre több vállalat vezet be rendkívüli takarékossági intézkedéseket”.

A bezárások összesen 210 települést érintenek.

Azon a 101 településen, ahol több posta is működik, a nyitva maradt hivatalokban nagyobb lesz a kapacitás. Ahol minden posta megszűnik, ott mobilpostákat használhatnak majd a lakosok.

A bezárt posták teljes listáját >>ITT<< találod.

A postai alkalmazottak korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy a bezárások az érintett településeken egészen biztosan piacvesztést okoznak a vállalatnak, ami csak

újabb indokot teremt a postahivatalok végleges megszüntetésére.

Mások azt számolgatták, hogy a januártól csoportos létszámleépítéssel elküldeni tervezett 300 munkatárs egy része épp ezeknek a kispostáknak az adminisztrációs munkáit vitte, vagy ezen a területen volt vezető beosztásban.

Az ő leépítésükből is az következik, hogy nem lesz újranyitás — vélelmezték többen.

(via Telex)

Valódi Hírek