Árnyékkormány: Adó- és járulékmentes munkavállalói rezsitámogatást kell bevezetni! (+videó)

Így segítenék a munkavállalókat.

A rácalmási Hankook-gyár egyik dolgozójával történtek miatt adómentes rezsitámogatást vezetne be az Árnyékkormány.

Az Árnyékkormány szerint lehetővé kell tenni a munkáltatóknak, hogy a megélhetési válság közepén támogathassák a dolgozóikat:

adó- és járulékmentes munkavállalói rezsitámogatást kell bevezetni a teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére.

Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter arról számolt be, hogy az Árnyékkormányhoz fordult a rácalmási Hankook-gyár egyik dolgozója, akinek kollégáival együtt három hónapra, idén novembertől jövő januárig havi bruttó 60 ezer forintos rezsitámogatást adott a munkáltatója.

„A dél-koreai gumiabroncsgyár munkavállalója azonban felháborodva szembesült vele, hogy az Orbán-kormány csökkentette a rezsitámogatását:

havi 60 ezer helyett csak 39 ezer forintot kap majd kézhez,

mert a munkáltatójának havi 21 ezer forintot adóként kell befizetnie”

— hívta fel a figyelmet Varju László.

A politikus közölte: egyenesen vérlázító, hogy miközben a rezsiválság közepén az Orbán-kormány magára hagyta az embereket és a vállalkozásokat, Orbánék még hasznot is húznak a rezsiemelésből, a dolgozóknak járó rezsitámogatás megadóztatásával.

Videó:

.

Valódi Hírek