Kicselezte az EU Orbánékat: Mégis jön pénz Magyarországra, de a kormány egy fillért sem fog belőle látni

Így nem tudják ellopni.

Tovább folytatja a pénzosztást a magyar civil szervezeteknek az Európai Unió. Ennek nyomán az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium hamarosan 4 millió eurót, vagyis több mint

1,6 milliárd forintot

oszthat szét kisebb NGO-knak az uniós értékek és a jogállamiság védelmére.

Mint azt korábban megírtuk, az erre szolgáló CERV (Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek) programot az Európai Bizottság kezeli, teljes kerete a 2021-2027-es időszakra másfél milliárd euró. Az Európai Parlament és uniós civilek kérésére ráadásul most először pályázhatnak olyan civilek is, akik kifejezetten az uniós értékek, vagyis a jogállamiság és a demokrácia népszerűsítését tűzik ki célul.

A támogatások különlegessége, hogy

közvetlenül Brüsszel utalja őket,

a magyar kormány sem a pénzek elosztásába, sem pedig az elköltésébe nem szólhat bele.

A CERV hivatalos oldaláról korábban már kiderült, hogy az Európai Bizottság nem viccel, amikor a pénzek összegéről van szó. Az Ökotárs vezette konzorcium 1,6 milliárdjából 170-180 magyarországi civil szervezetnek jut majd, hogy segítsék az uniós értékek érvényesülését Magyarországon.

Emellett kapott közvetlen támogatást a Háttér Társaság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság is.

Ezzel azonban nem állt el a pénzeső: a nyertesek listáját folyamatosan frissítik. Így derült ki, hogy a budapesti székhelyű Minority Rights Group Europe és a Pilnet Alapítvány közösen több mint 2 és fél millió eurót, vagyis egymilliárd forintot kap.

Ez a pénz – hasonlóan az Ökotárséhoz – nem marad náluk, hanem 13 uniós tagállam 90 civil szervezete között oszthatják szét, maga a Minority Rights Group Europe is egy európai szervezet, nem kizárólag Magyarországon tevékenykedik.

A pályázók között előnyben lesznek a kisebb, vidéki civil szervezetek, amelyek másképp nehezen jutnának pénzhez, és az uniós értékek mellett a kisebbségeket/sérülékeny csoportokat képviselik.

Emellett egy négytagú, cseh-magyar-szlovák konzorcium tagjaként 915 ezer euróhoz, vagyis 377 millió forinthoz jutott a NIOK Alapítvány is (maga a konzorcium összesen 2,1 millió eurót kapott).

Erre az összegre összesen 75 egyéni NGO, és 20 NGO-hálózat pályázhat azért, hogy hatékonyabban működhessenek, és még jobban tudják képviselni az EU alapértékeit. Ebben a projektben szintén előnyt élveznek majd a vidéki, kisebb szervezetek.

Mivel a projekteket folyamatosan értékelik, nem kizárt, hogy a későbbiekben újabb magyar civil szervezetek is lesznek a nyertesek között. Ráadásul, ha az első két évben a projektek jól sikerülnek, akkor további milliárdos támogatásokat is kioszthat a Bizottság.

Hogy magyar civilekre hullik pénzeső, azért is különösen pikáns, mert az Európai Bizottság éppen a héten erősítette meg, hogy a korrupció és a jogállamisági problémák miatt azt fogja javasolni, hogy 3000 milliárd forintot függesszenek fel a Magyarországra érkező kohéziós forrásokból, valamint a helyreállítási alap 5,8 milliárd euróját is csak akkor folyósítsák, ha a magyar kormány teljesíti az ehhez szükséges vállalásokat.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek