Orbán ettől idegrohamot kap: Szó nélkül kell néznie, milyen irgalmatlan pénzt kap az alapítvány, amit ki akartak csinálni

Nem lehet egyszerű most a miniszterelnöknek.

Csaknem másfél milliárd forintnak megfelelő euró felett diszponálhat az az Ökotárs Alapítvány, amely miatt tavaly nyáron a magyar kormány inkább lemondott a Norvég Alap 77 milliárdjáról — tudta meg a HVG.

Tavaly történt, hogy a magyar kormány inkább lemondott a Norvég Alap 77 milliárd forintos támogatásáról csak azért, nehogy a civileknek az összegből járó tíz százalékot az Ökotárs Alapítvány kezelje.

A kormány tavaly nyáron azt akarta elérni, hogy beleszólása legyen, mely szervezetek kezelhetik a civileknek járó pénzt, ami a teljes, 77 milliárdos összeg 10 százaléka csupán.

A magyar és a norvég kormány megállapodott abban, hogy nyílt pályázaton választanak egy független alapkezelőt, aki a Norvég Alap civileknek járó pénzeinek szétosztásáról dönt. Ez lett volna az Ökotárs Alapítvány, Orbánék viszont ezt

nem fogadták el.

A HVG sorra veszi, hogy az Ökotárs elleni kormányhadjárat már sokkal korábban kezdődött, 2014-ben még egy KEHI-ellenőrzés és házkutatás is volt az alapítványnál. Az ellenőrzésre személyesen Orbán Viktor adott ki utasítást, bár az eljárás később megszűnt, mert nem találtak semmit.

Most arról ír a lap, hogy az Európai Bizottság segítségével a magyar NGO-k komoly pénzekhez fognak hozzájutni.

A Bizottság erre szolgáló keretéből ugyanis 3,4 millió eurót, azaz 1,4 milliárd forintot oszthat szét az Ökotárs Alapítvány civilek között, az uniós értékek és a jogállamiság védelmére.

Most azonban a magyar kormánynak nincs beleszólása abba, hogy a pénzt kik és milyen célokra kapják, a támogatások ezúttal

közvetlenül Brüsszelen keresztül érkeznek.

Ráadásul a Bizottság a programról szóló végrehajtási határozatban külön megemlíti, hogy „a közelmúlt fejleményei” alapján az uniós értékek tiszteletben tartása néhány tagállamban „nem magától értetődő”.

Arra is utal a szöveg, hogy „egyes tagállamok” ellen megindult a hetes cikkely szerinti eljárás – ez természetesen Magyarország és Lengyelország.

A CERV program uniós értékeket támogató ágának újdonsága, hogy a támogatásokat közvetlenül,

a tagállami kormányok beleszólása nélkül

osztják ki egy helyi koordinátor segítségével.

Most a CERV keretein belül Magyarországon a négy civil szervezetből álló konzorcium összesen 4 millió eurót, vagyis 1,6 milliárd forintot kap Brüsszeltől, hogy pályázatokon keresztül szétossza azt magyar civilek között.

A szétosztható pénzek az alábbiak szerint oszlanak meg:

  • az Ökotárs Alapítvány egész pontosan 3 601 160 euró (1 milliárd 472 millió forint)
  • a Közösségfejlesztők Egyesülete 145 202 euró (60 millió forint)
  • a Kárpátok Alapítvány-Magyarország 126 794 euró (52 millió forint)
  • az Autonómia Alapítvány szintén 126 794 euró (52 millió forint).

 

Valódi Hírek