Döntött a Kúria: A legaljasabb módon hurcolják meg a nyomozót, aki ki mert állni a korrupció ellen

Megszületett az ítélet.

Tavaly decemberben 19 cég perelte be Csőgör Péter korábbi nyomozót, aki a Magyar Triatlon Szövetég ellenőrző testületének élén váltotta a korábbi elnököt, Orbán Viktor fogorvosát, Bátorfi Bélát.

Az ügy fejleményeiről Hadházy Ákos számolt be Facebook-oldalán pénteken:

Egészen megdöbbentő ítéletet hirdetett ki nemrégiben a KÚRIA, amellyel FÖLDÖNFUTÓVÁ TETT EGY GAZDASÁGI NYOMOZÓT, AKI KI MERT ÁLLNI A KORRUPCIÓ ELLEN.

Ez a döntés – aminek részleteit itt leírom, magát az ítéletet pedig a kommentek közötti linken olvashatják – nagyon messzire vezet. Rossz esetben eljuthatunk a nyomában odáig, hogy a jelenleginél is kevesebben merik felvállalni, ha visszaéléseket látnak,attól félve, hogy a végén még ők ütik meg a bokájukat. Feltételezem persze, hogy

ez lehetett a cél.

Csőgör Péter korábban gazdasági ügyekben nyomozó rendőr volt, 2021 elején pedig megválasztották a Magyar Triatlon Szövetség ellenőrző testületének elnökének.

Lelkiismeretesen végezte a munkáját, szabadidejében is a bűnt üldözte, aminek az lett a következménye, hogy előbb elbocsátották a rendőrségtől, majd egy olyan, egyértelműen megtorló szándékkal indított pert akasztottak a nyakába, aminek a végén még neki kellene 5,6 millió forint (!) sérelemdíjat, plusz még 2,3 millió eljárási illetéket és 800 ezer eljárási költséget fizetnie.

Ez a több milliós ügyvédi költséggel együtt gyakorlatilag tönkreteszi a három kiskorú gyermeket nevelő, mélyen tisztességes ex-nyomozót.

Az egész onnan indul, hogy 2021 előtt az Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosaként ismertté vált Bátorfi Béla volt a szövetség elnöke.

Kaptak is az államtól 900 millió forintot, aminek az elköltését Bátorfi és üzlettársai finoman szólva is gyanús módon intézték, némileg leegyszerűsítve különböző jogcímeken átutalták saját cégeiknek. Csőgör Péter feljelentése nyomán jelenleg is nyomoz a NAV, de persze az Orbán-rendszerben megszokott lelkesedéssel és gyorsasággal.

Ebben a rendszerben azonban annak esik baja, aki ki meri mondani az igazságot. A bosszú utolérte Csőgör Pétert, előbb

a rendőrség bocsátotta el mondvacsináltnak tűnő indokokkal

(olyan vádakkal, mint hogy a hivatali internetet magáncélokra, horribile dictu híroldalak felkeresésére is használta…).

Közben pedig céghálózat tagjai pereket is indítottak ellene, elég egyértelműen megtorló szándékkal: összesen 16, az ügyben érintett cég adott be ellene keresetet, egyenként egy-egymillió forintot követelve. Köztük olyan cégek is, amelyeknek az elmúlt években bevételük sem volt (!!), de a jó hírnevükre valamiért mégis kényesek voltak…

Ezek a -sokszor nem is működő cégek- azért követeltek 1-1 millió forintot, mert a nyomozó egy MAILBEN elküldte a feljelentést a triatlon szövetség néhány száz tagjának.

Az első fokon a Budapest Környéki Törvényszék helyt is adott a keresetnek, igaz, „csak” egyenként 350 ezer forintot ítélt meg a 16 cégnek. Az ítélőtábla ezt a döntést jogerősen megváltoztatta és

elutasította a rosszhiszemű követeléseket.

Majd jött a Polt Péter egykori helyettese által vezetett Kúria, és hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet, vagyis marad az elsőfokú döntés: Csőgör Péternek fizetnie kell.

Az indoklás egészen elképesztő: a Kúria szerint azzal sértette meg a 16 cég jó hírnevét, hogy nyilvánosságra hozta a feljelentést, vagyis a vizsgálatai eredményét.

A fényes tekintetű tanács konkrétan azt írja az ítéletben, hogy egy feljelentés „az ártatlanság vélelme miatt” senki másra nem tartozik, mint a nyomozó hatóságra, azt „törvényi felhatalmazás nélkül a hatóságon kívül más személy nem ismerheti meg”.

Nagyon messzire vezet ez az ítélet,

bőven túlmutat egy ember személyes sorsán.

Miközben a magyar kormány fűt-fát-virágot ígérve igyekszik bizonygatni, hogy milyen komoly küzdelmet folytat a korrupció ellen (csak hogy megkaphassa végre az EU-s forrásokat), a legfelsőbb bírói fórum (amelynek élén egy ügyész, Polt Péter korábbi helyettese ül) nekiállt kialakítani egy olyan joggyakorlatot, amely lehetővé teszi a korrupciót leleplező emberek ellehetetlenítését.

Világosan megüzente ezzel a Kúria, hogy előbbre való a gyanús ügyletekben szereplő cégek (nem is az emberek!) jó hírneve, mint a bűnüldözés és a közpénzek védelme.

(Az ítéletet >>ITT<< olvashatod.)

Valódi Hírek