Váratlan fordulat: Az amerikai nagykövet meglátogatta a Kúria elnökét

Találkozni akart vele.

Varga Zs. András, a Kúria elnöke szerdán hivatalában fogadta David Pressmant, az Egyesült Államok új magyarországi nagykövetét — közölte a Kúria kommunikációs osztálya közleményben az MTI-vel.

A találkozón részt vett Gyarmathy Judit, a Kúria főtitkára, Höltzl Lipót, a Kúria Nemzetközi Főosztályának vezetője, valamint Bencsik Zita, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Amerika Főosztályának vezetője.

Az amerikai nagykövet a magyar külképviseleti vezetőknél, hagyományosnak mondható udvariassági látogatást tett, melynek keretén belül folytatott megbeszélést a Kúria elnökével és munkatársaival is.

A találkozót megelőzte egy közéleti-szakmai vita, amely azonban kevésbé volt udvarias hangvételű:

Varga Zs. nem tartotta helyénvalónak, hogy Matusik Tamás és Vasvári Csaba, az Országos Bírói Tanács tagjai a közelmúltban találkoztak David Pressman nagykövettel.

A Magyar Nemzet elnevezésű kormánypárti orgánum véleménycikket is közölt az üggyel kapcsolatban. A bírókról azt írták:

„Egy füttyentésre a gazdi lábához szaladnak, s nyilván elpanaszolják neki a dialektikus és történelmi mindenszarizmus összes tételét a diktatúráról, a sajtószabadság hiányáról, de főképpen a magyar igazságügyre nehezedő kormányzati nyomásról, amelynek persze ők, ők ketten mindenképpen hősiesen ellenállnak”.

A nagykövetről pedig így vélekedett a Magyar Nemzet:

„Rövid ittléte alatt már annyi sz…rt kavart, hogy az ember csak befogott orral mer a Szabadság téri nagykövetség felé menni, mert ott nagyon bűzlik valami”.

A mostani találkozón az MTI tájékoztatása szerint a Kúria elnöke beszélt a nagykövetnek Magyarország ezeréves alkotmányos hagyományáról, megemlítette a 800 éves Aranybullát, és kitért a 300 éves Kúria szerepére a magyar igazságszolgáltatásban. A találkozó végén a Kúria elnöke a nagykövet kérésére megmutatta a Kúria egyik bírósági tárgyalótermét és a Kúria korábbi elnökeinek arcképcsarnokát — olvasható a Kúria közleményében.

Mindez azért is érdekes, mert tíz évig egy üres keret függött az 1944 novemberében kinevezett Szemák Jenő arcképe helyett, azzal a felirattal, hogy portréját a „vészterhes időkben vállalt szerepe miatt nem állítják ki”.

A vitatott portrét nemrég, Varga Zs. kinevezése után újra kifüggesztették, és módosították a feliratot:

„Dr. Szemák Jenő a nyilas hatalomátvételt követő alkotmányellenes kinevezését kényszerű szükség nélkül fogadta el. A Kúria kitelepítését Sopronba fenyegetést alkalmazva támogatta”.

(MTI / magyarnarancs.hu)

Kapcsolódó:

Nem hiszed el: Visszatették egy nyilaskeresztes bűnös képét a Kúria folyosójára

.

Valódi Hírek