Megszólalt a NATO-főtitkár a lengyel rakétatámadásról: Elárulta, mi lesz a következő lépésük(+videó)

Megszületett a döntés.

A NATO-szövetségesek „legmélyebb részvétüket” fejezték ki, miután két ember meghalt Lengyelországban – közölte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ügyben még mindig folyik a vizsgálat – tette hozzá. Stoltenberg szerint nincs arra utaló jel, hogy szándékos támadás történt, és hogy Oroszország meg akarja támadni a NATO-t.

Szerinte egy ukrán légvédelmi rakétát lőttek ki egy orosz rakéta ellen,

akkor történhetett a robbanás. Leszögezte a felelősség Oroszországé, amiért folytatja az illegális háborúját Ukrajna ellen.

A szövetségesek „erős szolidaritásukat fejezték ki” Lengyelországgal, és „világossá tették, hogy továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát az önvédelemhez való jogában”

– mondta.

A NATO vezetője felszólította Oroszországot, hogy „hagyja abba ezt az értelmetlen háborút”, és kijelentette, hogy a szövetség egységesen áll ki, és „mindig megteszi, ami szükséges ahhoz, hogy óvja és megvédje minden szövetségesét”.

Újságírói kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár elmondta, hogy a NATO az orosz-ukrán háború kezdete óta megerősítette a jelenlétét a keleti határán, az erősítés pedig folytatódni fog.

Hangsúlyozta, hogy első számú prioritása a szövetségnek, hogy Ukrajnának jobb légvédelmi rendszere legyen az orosz támadások ellen. A NATO-főtitkár elmondta, hogy a szövetség tárgyalt Oroszországgal az incidens után, de a részletekről egyelőre nem beszélt.

Videó a sajtótájékoztatóról:

(via Telex.hu/444.hu)

Valódi Hírek