Még mindig vezető beosztásban dolgozik a fideszes pedofil bűnöző — Nem hiszed el, mi a feladata

Mindent megengedhetnek maguknak.

Két évvel a pedofilbotránya kirobbanása után még mindig egy templomépítő szervezet egyik vezetőjeként dolgozik Fohsz Tivadar

– tudta meg a Blikk.

A ​​XVII. kerület volt fideszes alpolgármesteréről még 2020 szeptemberében derült ki, hogy két évvel korábban a rendőrség

a nevelt lánya molesztálásával

gyanúsította meg, aki azt is állította: a politikus rejtett kamerás felvételeket készített róla az otthonukban.

Noha Fohsz az ominózus cikk megjelenése előtt – feltehetően az ellene zajló nyomozás miatt – egyik pillanatról a másikra eltűnt a rákosmentei politikából, lapunk akkor kiderítette, hogy a közéletben még aktív maradt: 2020 februárjában a Rákoskerti Templom Alapítvány kuratóriumi tagja lett.

Ennek a szervezetnek a célja, hogy a kerületben felépüljön egy Makovecz Imre által tervezett ökumenikus templom, amelynek 2009-es alapkőletételén még az azóta elhunyt világhírű építész is jelen volt.

Mivel a bírósági nyilvántartás szerint Fohsz mind a mai napig tagja az alapítványnak, a Blikk elment a kuratórium szokásos, havi gyűlésére, ahol kiderült: nem adminisztratív hibáról van szó.

„Amikor ez az egész ügy elindult, megtárgyaltuk, mi legyen, és azt a határozatot hoztuk, hogy amíg nem lesz jogerős bírósági ítélet, addig Tivadart nem mozdítjuk el a kuratóriumból. Az egyház részéről is mondták, hogy közösítsem ki, az önkormányzat is felszólított erre.

Megmondtam, az alapítvány hálával tartozik neki, annyi segítséget kapott tőle, alpolgármesterként ő volt, aki felkarolta az ügyünket. Ha kirúgjuk, az azt jelenti, mi ítélkezünk felette, nekünk viszont nem ez a feladatunk”

– mondta a szervezet alapító-elnöke, Janikné Megyery Rita.

Azt beszélik, a volt kormánypárti politikus lefogyott a botrány kirobbanása után, jelenleg Budaörsön dolgozik.

Fohsz ellen végül tavaly áprilisban emeltek vádat: az ügyészség szerint az akkor 18 év alatti nevelt lányáról

97 kamerafelvételt készített,

amit egy programmal megvágott, a videókat pedig egy külön adathordozón rögzítette. Ennek ellenére nem gyermekpornográf felvételek készítése, csak annak tárolása miatt kell felelnie, így a vádhatóság enyhébb, mindössze felfüggesztett börtönbüntetést kért rá. Az állítólagos molesztálás pedig tíz év után elévült.

(via Blikk)

 

Valódi Hírek