Vélemény.
Az Unió tagállamai közül hazánkban volt a legmagasabb élelmiszer-infláció már szeptemberben, majd októberre egészen 40 százalékig ugrott fel éves alapon. Mindezt a szomorú rekordot úgy sikerült elérni, hogy a drágulás mérséklése érdekében néhány alapvető élelmiszer esetében még kötelezően előírt, ún. ársapkát is bevezetett az Orbán-kormány. A maximált árú termékek köre az elmúlt héten tovább bővült, bekerült a tojás és a burgonya is.
Mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az alkalmazott ársapka-mechanizmus
nem képes megfékezni az élelmi termékek árának gyors növekedését,
viszont a piaci folyamatokba való durva és közvetlen beavatkozás jelentős működési zavart okoz: teret nyert az áruhiány és a feketekereskedelem.
A vásárlók bizalmatlanok, aggódva tekintenek a jövőbe, és ennek megfelelően sokszor megfontolatlanul, szinte pánikszerűen költik a pénzüket. Elsősorban azok a kisnyugdíjasok és alacsony keresetű munkavállalók, akik jövedelmük nagy hányadát költik élelmi termékekre és napi cikkekre. Mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy hazánkban
miért magasabb az élelmiszer-infláció,
mint más EU-s országban?
Miért van az, hogy régiós versenytársainknál felével-harmadával lassúbb ütemű az élelmiszer-árrobbanás, mint nálunk. Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát ugyanúgy érintette/érinti az energia válság, az aszályos év összes negatívuma és a háborús sokk. Ennek ellenére eredményesebben küzdenek a pénzromlás ellen, mint Magyarország. Nézzük a kiváltó okokat, a teljesség igénye nélkül.
Ellentétben Csehországgal és Lengyelországgal (önálló nemzeti valutájuk van nekik is) a forint tizenkét év alatt 50 százalékkal gyengült, és ez a drámai folyamat azt eredményezte, hogy a kontinens legértéktelenebb és legsérülékenyebb fizetőeszköze lett. Nem külső okok miatt, hanem
a hibás magyar gazdaság,
költségvetési –és pénzügypolitika következtében. A termelők, feldolgozók és kereskedők sok külhonból érkező anyag és áru ellenértékét külföldi devizában fizették ki, ezért aztán emelkedtek a forintban kifejezett költségeik, és ennek negatív eredményeként elszabadultak a fogyasztói árak is.
A nagy kereskedelmi láncokra (is) kivetett „extraprofit” adó – sajnos – nem maradt hatástalan. Az állami bevételek ugyan nőttek, de ezzel párhuzamosan a rájuk erőszakolt többletsarcot a kereskedők
továbbhárították a vásárlókra.
Ezt egyszerűen úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ebben a körben általános forgalmi adó szintje és tömege jelentősen nőtt (az „extraprofit” adó 100 milliárd forint bevétel felett a korábbi, 2,7 százalékos kulcs 4,1 százalékra módosult), és ezt bizony a pénztáraknál megfizetjük. Sose feledjük: az áruház és az élelmiszerbolt nem szociális intézmény, a termelési és kereskedelmi költségeket a végfogyasztóval kíméletlenül megfizettetik.
Az is nyilvánvaló, hogy a kereskedők az ársapkák pluszterheit más termékeken hozzák vissza. A kormány a maximált árú termékek esetében veszteséges üzletre kényszerítette a cégeket. A közelgő karácsonyi bevásárló roham (és a sokszor meggondolatlan költekezés) kiváló alkalom arra, hogy az elmaradt profitot
más termékek értékesítésével realizálják.
Az inflációrekord okai között szerepel a magas általános forgalmi adó (áfa) teher, amelyet egyaránt megfizetnek a hátrányos helyzetűek és a gazdagok is, de a nettó árra rakodó jelentős adóteher természetesen sokkal érzékenyebben érinti az alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegeket, mint a módosabbakat. Szokták is mondani, hogy az áfa a szegények adója. A 27 százalékos áfára ez különösen igaz.
Ebben a drámai helyzetben nincs helye a tétovázásnak! Gyors és határozott intézkedés szükséges, amelynek kedvező hatása azonnal érzékelhető.
Ezért a Demokratikus Koalíció azt indítványozta, hogy — átmeneti jelleggel — valamennyi alapvető élelmiszer vonatkozásában tekintsen el az állam az általános forgalmi adó beszedésétől, azaz e termékkör esetében – ideiglenesen — a „O” százalékos kulcs legyen hatályban.
És mielőtt valaki EU-s tilalomra hivatkozva elutasítaná a DK javaslatát, jelzem, hogy az Európai Unió 2021. december 7-én módosított áfa-irányelve lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok indokolt esetben „szupercsökkentett” kulcsot — akár „O” százalékosat is /!/ — alkalmazzanak az alapvető szükségletek kielégítését szolgáló termékekre, amely körbe természetesen az alapvető élelmiszerek is beletartoznak.
