Megdöbbentő fotó: Teljesen kiirtottak egy természetvédelmi területen lévő erdőt a Bükki Nemzeti Parkban

Folytatódik a tarvágás.

A Greenpeace Magyarország egy hatalmas baltát ábrázoló transzparenst rakott ki egy tarra vágott területen a Bükki Nemzeti Parkban, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a szemünk előtt zajló lelketlen környezetpusztításra.

Így festett tarvágás után a bükki erdő:

A szervezet szerint az ország védett és Natura 2000 területeinek nagy részén már eddig is túlzott mértékű fakitermelés zajlott, amit a kormány augusztusban elfogadott tűzifarendelete csak tovább súlyosbított, pedig a lakosság valódi tűzifaigénye a természetvédelmi korlátozások fellazítása nélkül is megvalósítható lenne. Ennek ellenére most, most is számos magyar erdőben „dolgoznak” a láncfűrészek.

„Ma Magyarországon még a védett területeken lévő erdők is erdőgazdaságok, azaz gazdasági társaságok kezében vannak, amelyeknek profitot kell termelniük. Ennek eredményét minden kirándulni szerető ember a saját szemével láthatja: az erdeink tele vannak tarra vágott foltokkal, és

alig van már olyan hely az országban, ahol igazi erdőben sétálhatunk.

Olyanban, ahol a csemeték mellett vannak termetes öreg fák, kidőlt holtfák, netán egy-egy igazi famatuzsálem is”

— írta a Greenpeace.

A kormány gyakorlatilag feloldotta a fakitermelésre vonatkozó természetvédelmi szabályokat, és szinte mindenhol engedélyezte a tarvágást, és kiviteli tilalmat rendelt el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig arról magyarázott, hogy a rendkívüli szabályok kizárólag abban az esetben lépnek hatályba, ha az ország tűzifaigényét már nem lehet az átlagos keretek között kielégíteni.

(Greenpeace Magyarország/Facebook / 444.hu)

Valódi Hírek