Mégsem lesz Paks 2? A kormány 2030-ig meghosszabíthatja Paks 1 működését

Veszélyben lehet a nagy terv.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a benyújtója, és Palkovics László technológiai miniszter az előadója annak a határozat-tervezetnek, amiről a napokban kezd tárgyalni a parlament, és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szól. Vagyis Paks 1 blokkjait a

2030-as években

sem zárnák be.

Amikor 2014 elején a kormány aláírta az oroszokkal a Paks 2 építéséről szóló szerződést, már voltak szakemberek, akik azt mondták, hogy kár volt ennyire rohanni. A kormány ugyanis tender nélkül döntött az orosz technológia és hitel mellett, ami miatt az Európai Bizottság évekig vizsgálta a szerződéseket, és végül csak korlátozásokkal hagyta jóvá azokat. Többen is felvetették, hogy Paks 1 blokkjai kibírtak volna annyi időt, hogy tendert írjanak ki, hogy az ajánlatokat össze lehessen hasonlítani, és a legjobbat választani.

A 2014-es sietség ráadásul utólag sem tűnik nagyon előrelátó döntésnek, hiszen Paks 2 engedélyeztetése azóta sem fejeződött be, az érdemi munkálatok még el se kezdődtek. Mint azóta kiderült, a Roszatom Paksra szánt reaktorai még a tervezőasztalon sem voltak készen, és a mai napig vár hozzá pontosításokat, kiegészítéseket az Országos Atomenergia Hivatal.

Ahogy a 444.hu írta, ráadásul az EU-ban egyre határozottabb tervek készülnek az orosz nukleáris ipar szankcionálására. Ezt ugyan a magyar kormány a mostani állítása szerint megvétózná, de azért nem teljesen irreális azt feltételezni, hogy a Roszatom a tervezett létesítményt

sosem építi már meg

Pakson.

Áramra viszont szükség lesz, és a magyar kormány eddig mindent egy lapra feltéve, főleg Paks 2-től várta a 30-as évektől az áramot. Szélerőműveket több mint tíz éve nem lehet építeni Magyarországon, a napenergia terjedését pedig éppen most lassították le.

Az új határozati javaslat szerint a képviselők tudomásul vennék, hogy a kormány Paks 1 blokkjait tovább engedheti működni, mint a hatályos rendelkezések szerint lehetne.

A kormány javaslata azért is érdekes, mert az MSZP többször is felvetette már a parlamentben az üzemidő meghosszabbításának a lehetőségét, azonban a javaslatot az Orbán-kormány eddig minden esetben visszautasította.

Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető 2018-ban és 2019-ben is rákérdezett erre, de előbb Fónagy János, majd utóbb Cseresnyés Péter államtitkár is azzal utasította vissza, hogy „a hatályos jogszabályok erre nem adnak lehetőséget”. Ami természetesen igaz volt, de éppen a most benyújtott határozati javaslaton látszik, hogy ez csak kormányzati szándék kérdése. Hiszen úgy tűnik, hogy hamarosan már lehetőséget adnak erre a jogszabályok.

(via 444.hu)

Valódi Hírek