Két iskolában is az eddigi leghosszabb idejű munkabeszüntetésre készülnek a tanárok

Bekeményítettek.

Bejelentette a Karinthy Frigyes Gimnázium 34 tanára, illetve a Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára, hogy november 14-18. között személyenként változó időtartamú, de összesen egyhetes munkabeszüntetésbe – polgári engedetlenkedés vagy sztrájk – kezdenek

– tájékoztatta a sajtót Berta Beáta, a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusa.

Egyúttal jelezte: ezzel a lépéssel szeretnék kifejezni, hogy nem tartják elegendőnek és megfelelőnek azokat, az oktatásirányítás részéről érkezett reakciókat, amelyeket a hetek óta tartó, országos megmozdulásokra kaptak válaszul.

A pedagógusok szerint szükség lenne többek között a tanári autonómia visszaállítására, a „megfélemlítés és félelemben tartás helyett” párbeszédre az oktatás problémáiról, érdekérvényesítő sztrájkjogra és a diákok és a pedagógusok terheinek csökkentésére.

„Úgy gondoljuk, kötelességünk szót emelni a fenti problémák megoldása érdekében, mert nem szeretnénk és nem is tudunk egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a leginkább érintett szereplők (tanárok, diákok, szülők) véleményét nem hallgatják meg. Nem akarunk csendben maradni, és még évekig, évtizedekig úgy tenni, mintha jól működne az oktatás! A csend nem rend!”

– fogalmaztak a pedagógusok.

A pedagógus-szakszervezetek hétfőn tárgyaltak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral a követeléseikről, ám mint kiderült, idén nem lesz semmilyen béremelés, és a többi sztrájkkövetelésükben sem történt semmilyen előrehaladás.

(via 24.hu)

Valódi Hírek