Nagy Mártonnak fontos bejelentése van az ársapkákról

Megszólalt.

Az Inforádió Aréna című műsorának volt vendége hétfő este Nagy Márton, aki a gazdasági és energiaválságról beszélt, de szót ejtett a nemsokára bevezetendő új élelmiszerár-sapkákról is.

A gazdaságfejlesztési miniszter arról beszélt: mivel Németországban és Olaszországban komoly gazdasági visszaesést várnak jövőre, ez Magyarországot is érinteni fogja. Megjegyezte a magyar export egyelőre nő, amit a németek továbbexportálnak.

A gáz- és áramárak stabilizálódását biztatónak tekinti, még annak ellenére is, hogy egyelőre sokkal magasabbak az árak, mint korábban. „Ez talán már középtávú érték, ehhez tud már igazodni a piac” — jegyezte meg.

Felmerült az atomenergiára kivetendő szankció, ezzel azonban szerinte „megint tüdőn lőné magát Európa„. Szerinte ennek nyomán tovább emelkedne a gáz ára.

Elmondta: Magyarországon a rezsiemelés nyomán jelentősen,

20-30%-kal csökkent a gázfogyasztás,

azonban az áramfelhasználásban nem tapasztaltak visszaesést. Szerinte mindkét energiaforrás esetében biztosított a hazai energiaellátás.

A jelenlegi árstopokat egyelőre fenn szeretnék tartani a jelentős drágulás miatt. Elárulta:

a napokban dönthetnek az újabb ársapkákról

olyan termékek esetében, amelyek több mint 40%-kal drágultak és itthon is előállíthatók.

A postabezárások kapcsán azt mondta: a vállalat veszteségesen üzemel, és fel kell készülnie a digitalizációs kihívásokra. Elmondása szerint olyan postákat zártak be, ahol nagyon alacsony az ügyfélszám — ezt cáfolja egy több száz ember által aláírt keszthelyi petíció –, és

a vidéki postákat elvileg ősszel újranyithatják majd.

Nagy Márton interjúja teljes hosszában visszahallgatható alább:

(Infostart nyomán)

Valódi Hírek