„Bánfalvára költöztem, nem egy tanyára” — Petícióval tiltakoznak a helyi lakosok a járatritkítások és a posta bezárása miatt

A mindennapi életüket tették lehetetlenné.

Kétségbeesésüknek adtak hangot a bánfalviak. A településen élők ugyanis elvesztették autóbuszjárataik jelentős részét, ráadásul bezárják a postafiókjukat is — írta a nyugat.hu.

A bánfalvi lakosok ezért petíciót nyújtottak be a soproni önkormányzathoz, amit 319 aláírással vittek be. A tiltakozók száma azóta tovább nőtt, mivel a közösségi oldalon online még mindig lehet csatlakozni, eddig közel 450 támogató aláírás érkezett a petícióhoz, melyben úgy fogalmaztak:

„A Kertvárosban élők nevében keresem meg Önt/ Önöket lakótársaimmal. Sajnálattal vettük tudomásul a buszjáratok menetrendjének drasztikus megváltoztatását. Nagyon nagy probléma a diák utazóközönség számára, hogy járatok szűntek meg, egyes útvonalakon (Bánfalvi út) szinte lehetetlen közlekedni.

Kicsi gyerekek várnak hazafelé a városban nagyobb társaikkal együtt sokszor egy egész órát arra, hogy felszállhassanak egy buszra, amivel hazajutnak.

Többször meg sem áll az adott megállóban a busz, mert már lehetetlen felférni rá, annyira zsúfolt”.

A bánfalviak nevében a petíciót megfogalmazó Venczelné Nagy Andrea hozzátette:

„A legégetőbben a diákokat, a gyerekeinket érinti a járatok megszűntetése és ritkítása. Az én gyerekeimnek hét kilométerre van az iskolája, azt azért csak nem várják el tőlük, hogy naponta ennyit gyalogoljanak!

Már többször előfordult, hogy a gyerek nem fért fel a buszra, vagy az egyáltalán nem is jött. Ez elképesztő! És most majd a postánkat is bezárják, nem létező járatokra kényszerítve az itt élőket. Az időseknek különösen nehéz lesz télen a város másik végébe utazni a postára.

A mindennapi életünk lehetetlenül el ezek miatt a döntések miatt,

olyan, mintha egy tanyára költöztünk volna. Tudjuk, hogy spórolni kell, de ezek logikátlan döntések.

Egy másik szülő pedig arról számolt be, hogy neki még kicsi a gyermeke, ő inkább a nyugdíjasokért aggódik:

„Nálunk a nagymamákat érinti a járatgyérítés, miután a feleségem tizenkét órás műszakban dolgozik az egészségügyben, s természetesen nekem is dolgoznom kell, tehát gyakran szorulunk a nagyik segítségére. De csak átszállásokkal, kerülővel és hihetetlen várakozásokkal tudnak kijönni az unokájukhoz. Már az problémát jelent, hogy a temetőbe kijusson egy jereváni idős ember, Bánfalva pedig mintha a térképről is lekerült volna.

A Hajnal téri kisposta megszüntetése is nagyon kellemetlenül érinti az időseket, ezért is vállaltam mindkét petícióhoz az aláírások gyűjtését. Elképesztőnek és helytelennek tartom, hogy kocsiba kényszerítik az embereket, persze, már akit tudnak”.

A bánfalviak nagyon bíznak benne, hogy kérésük meghallgatásra talál és az önkormányzat, valamint a Magyar Posta változtat korábbi döntésén, ezzel ésszerűbb és élhetőbb körülményeket teremtve a városrészben.

A portál megjegyezte, a Volánbusz Zrt. pénteken közleményt adott ki, hogy a 10-es számú vonal járatai a Kertváros felől a Bánfalvi útra is behajtanak majd. Ám ettől nem lesz több busz, és nem rövidül a várakozás sem.

(nyugat.hu)

Valódi Hírek