Botrány: A kormány háta mögött titkos megfigyelő állomásokat hozott létre Kína Budapesten

Kiderültek a pontos helyszínek is.

Egy négy kontinensre kiterjedő, legalább 30 országban jelen lévő kínai rendőrségi hálózat létezéséről rántotta le a leplet egy Kínára szakosodott jogvédő civil szervezet egy szeptember közepén nyilvánosságra hozott tanulmányában.

A Safeguard Defenders nevű nem-kormányzati szervezet igencsak alapos nyomozás során tárta fel, hogy a kínai hatóságok több tengerentúli rendőrségi „szolgáltató állomást” hoztak létre szerte a világban, de főként Európában.

Ezek az állomások adminisztratív szolgáltatásokat nyújtanak, például a kínai diaszpóra tagjai meghosszabbíthatják a jogosítványukat, de ez csak amolyan fedőtevékenység, mert emellett titkos és illegális rendőri munkát is folytatnak.

A Safeguard Defenders nyomozása során derült tehát ki, hogy

Budapesten is működik

két ilyen állomás. Az egyik Józsefvárosban, a másik Kőbányán. A tanulmányban közzétették az irodák vezetőinek az elérhetőségét is, ennek segítségével a Momentum parlamenti képviselője, Tompos Márton megpróbált többet megtudni a két állomásról.

A józsefvárosi piac utcájában, a Golgota úton meg is találta az egyiket, ráadásul egy olyan kínai feliratú táblával, ami egyértelművé tette, hogy az az a bizonyos állomás. Ám hiába érdeklődött telefonon az állítólagos irodavezetőnél és a helyettesénél, ők tagadták a kínai rendőrség jelenlétét, ráadásul utána a kínai tábla is eltűnt az épületről. A másik budapesti címen pedig már eleve nem volt ott a tábla, viszont a helyszínt alaposan felszerelték biztonsági kamerákkal.

Mindeközben a nyugati média is elkezdte felkapni a sztorit. Az illegális létesítményeknek többek között a német RTL is utánajárt. Egy szökésben lévő kínai disszidensre, Wang Jingyura hivatkoznak, akit a kínai rendőrök Hollandiában üldöztek.

A férfi azt állítja: telefonon utasították, hogy jelenjen meg az egyik állítólagos szolgáltató központban, ezután pedig nyomást gyakoroltak rá, hogy térjen haza Kínába. Wang az RTL-hez több olyan üzenetet is eljuttatott, amelyben a rendőrök

halálos fenyegetéseket

küldtek neki. A kínai nagykövetség tagadta az RTL-nek, hogy tudna a rendőrőrsök létezéséről, de az újságírók kiderítették, hogy egy magas rangú kínai nagykövetségi tisztviselő részt vett azon a megbeszélésen, amely az amszterdami iroda létesítéséről szólt.

A magyar hatóságok viszont azt állítják, nincs tudomásuk arról, hogy ilyen kihelyezett kínai rendőrségi irodák működnének Magyarországon. Legalábbis ezt válaszolta Tompos Mártonnak a Belügyminisztérium, amikor a képviselő a tárcánál érdeklődött. A külügyminisztériumot is kereste, onnan egyelőre nem kapott választ.

Kína először azzal az indokkal hozta létre ezeket a szolgáltató állomásokat, hogy mivel külföldön több olyan telekommunikációs csalás van, amelyben az elkövetők és az áldozatok is kínaiak, tulajdonképpen az áldozatoknak segítenek, míg az elkövetőket “rábírják”, hogy térjenek vissza Kínába. Működési módjuk az egész világon ugyanaz.

A tisztviselők a WeChat segítségével kapcsolatot teremtenek a helyi kínai közösséggel, és a helyi rendőrségi szerveknél hatékonyabb adminisztratív szolgáltatásokat, valamint a csalások és egyéb bűncselekmények elleni védelmet kínálnak.

De sokkal inkább úgy tűnik, hogy Peking a valóban létező bűncselekmény-sorozatot csak ürügynek használja, hogy kiépítse ezt a hálózatot. Európában például egyáltalán nem regisztráltak ilyen csalásokat, mégis több európai államban, köztük Magyarországon is hoztak létre ilyen állomásokat, ez esetben az állomások adminisztratív tevékenységet végeznek. Ezzel viszont az a gond, hogy éppen ez a dolguk a konzulátusoknak, tehát normális esetben nem lenne szükség más, külső szolgáltatóra egy piac melletti eldugott irodában.

Az állomásokat leleplező civil szervezet és a nyugati sajtó nyomozása alapján tehát erős a gyanú, hogy maga a konzuli jellegű, adminisztratív szolgáltatás is csak egyfajta fedőtevékenység, és az európai állomásoknak valójában a Nyugaton élő disszidensek vegzálása a fő célja.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek