Botrány: Egy budapesti iskolában betiltották az ételmelegítést és a telefontöltést, hogy így spóroljanak

A tanítási órák számát is csökkentették a „takarékoskodás” jegyében.

Egy budapesti speciális szakiskolában értesítették arról a szülőket, hogy az intézményben sem a tanárok, sem a diákok nem használhatnak telefontöltőket. A mikrosütőt sem használhatják, ezért az otthonról hozott étel melegítésére sincs lehetőség — írta a Népszava.

A lap cikke szerint ezen felül

35 percesek lesznek a tanórák november 7-étől, a tanszoba pedig délután négy óra helyett háromig tart, mert így rövidebb ideig kell fűteni.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a lapnak elmondta: bár a fűtési korlátozásról szóló rendelet általános iskolák esetében legalább 20, középiskolákban legalább 18 fokot ír elő télen, szinte valamennyi tankerületi központban és szakképzési centrumban fűtési maximumként értelmezik a megadott határértékeket. A PSZ szerint ezt több tájékoztató levél is bizonyítja, amit intézményvezetőknek, pedagógusoknak küldtek a fenntartók.

„A sportolók nem fázhatnak, de a gyerekek igen? A focializmust” építjük, nem a jövőt?”

— adott hangot felháborodásának a PSZ alelnöke.

(nepszava.hu)

(Címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek