Orbán Viktor szerint Ukrajna már a háború előtt is egy működésképtelen ország volt

Kijelentette, hogy Magyarország nem vállal senkivel sem szolidarítást.

„A józan ész előbb-utóbb teret nyer, mert minden ember úgy gondolja, hogy ha van egy háború, amit el se szabadott volna kezdeni, és amelynek következményei még a mi életünket is megnehezítik a gazdaságon keresztül, a józan ész azt mondja, jobb lenne, ha ez nem lenne”

– kezdte péntek reggeli szokásos Kossuth rádiós interjúját Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán szerint tűzszünet és béketárgyalás kell a két fél között, és arra számít, hogy egyre többen fogják ezt támogatni.

A miniszterelnök elmondta, hogy szerinte a béketárgyalás után sem lesz könnyű, mert utána a Nyugatnak finanszíroznia kell majd Ukrajna újjáépítését, ami „komoly teher lesz az európai országoknak, ha részt akarnak venni Ukrajna újjáépítésében”.

„Ukrajna működésképtelen állam, ami már a háború előtt sem tudta működtetni a gazdaságát.”

– mondta, maj hozzátette, hogy szerinte 5 milliárd euró kellene havonta, hogy működni tudjon.

Orbán szerint „erről szólnak most az egyezkedések, hogy ezt hogyan osszuk meg”, „akarunk-e részt venni benne, és van-e nekünk erre pénzünk, és ha igen, hogyan akarunk segíteni”, például „adományt” vagy „kölcsönt” adunk-e.

„Az Unió olyan döntéseket hozott, ami a magas gázárakhoz is hozzájárult. Ezek a szankciók. Magyarország igyekszik kihúzni magát a rossz döntések következményei alól, ez általában sikerül.”

– tért át a szankciókra.

Ezután az Orbánt kérdező riporter a „szolidaritási mechanizmusra” terelte a szót, amiről a miniszterelnök azt mondta,

„minden alkalommal felmerül, és minden alkalommal eddig sikerült elérni, hogy

önkéntes legyen a szolidaritás”.

Orbán szerint Magyarországnak sikerült elintéznie az egész éves gázellátását, teleraktuk a gáztározóinkat, de másnak ez nem sikerült, mert támogatta a szankciókat, és nem szeretne más országoknak segíteni, mert „közös lónak túros a háta”.

Beszélt még arról is, hogy „amit ránk akarnak erőltetni az Unióban, az általában rossz a magyaroknak, és hogy „mindig van valamelyik nagy tagállamnak pénzügyi érdeke”, aztán rátért az inflációra. A hosszas gondolatmenetet azzal fejezte be, hogy „ha nem lennének szankciók, mondjuk holnap reggel egy tündér varázsütésre megszüntetné, akkor az áremelkedés legalább a felére, de azonnal csökkenne”.

Az oktatás helyzetéről, a tanárok melletti kiállásokról, a tüntetésekről, tiltakozásokról és az élőláncokról nem beszélt.

(via 444.hu)

Valódi Hírek